Posts by admin
Egy régi barát és zenésztárs, Ökrös Csaba (1960-2019) hegedűművész emlékére

Csabával három hónappal azelőtt beszéltem telefonon utoljára, mielőtt végleg az örök vadászmezőkre távozott. Akkor szomorúan, halkan fűzte a szót: nagyon

2019.07.17.
Ima a lélek elhagyott részeihez

Ima a lélek elhagyott részeihez Látod-e, hogy gyengíti lelkem a város?! Fogyó holdként zsugorodik, miképp féreg rág a botban. Ágon

2019.05.28.
Elszántság

Elszántság Kifürkésztem miképpen tépte arcod az őrület, s hogyan fújtad a kádat penészölővel! Aztán heverve, az ágyunkból látom: a sarkon

2019.05.11.
2018-as számvetés!

Kedves Mind! A január szinte észrevétlenül osont be a napjainkba és most azon kaptam magam, hogy már a közepe is

2019.01.20.
Elmúltaknak

Elmúltaknak Istenek kardjaiként a zsíros földből agancsok merednek. Égnek. Sírás hallatszik csontokból: kozmosz porának ragadt nedve. Harmincnégy évnyi álmom értelme

2019.01.18.
Két töredék

Két töredék Piros még a var körül. Valaki ágyat vet, tükröt törül, iszkoló szellem felett. Űr. Egy égő fénygolyó: minden nap

2018.09.17.
Nevesincs erő

Nevesincs erő Űr setétjén át számolatlan esztendeje fénnyel itat egy nevesincs erő. Idő, az ereklye. Lángnyelvként kavarogtunk e tüzes sárgolyóra.

2018.07.23.
Kobza Vajk szóló koncert a XVII. Regejáró Misztrál fesztiválon 2018.07.14

Kedves Mind! Izgalommal jelezném, hogy kilenc év után egy felkérésnek eleget téve beadtam a derekam és rövid szólókoncertet fogok adni

2018.07.10.
Megjelent Zselenszkyvel az első közös számunk a Filter Mudra I. lemezen.

Áldás minden lénynek, kik oldalamat követik! Szóval az a helyzet, hogy… mint már egy hónapja írtam… Abban a nagy megtiszteltetésben

2018.06.27.
Holt dolgok

Holt dolgok Szemed mögé sodródott a holt dolgokkal teli csónak. Történelmen kívüli időt jósolnak fagyott pálmák. Suhanó fahajóban tenger-üledék, hűs

2018.06.12.
Kérgemben

Kérgemben (Tarcsi Évának ajánlva!) Kérgemben érzem, mint egy váratlanul elpusztuló, ismeretlen faj utolsó példánya, úgy haldoklik bennem a közös emlék. Kövek

2018.05.27.
Tejúton érkező lélmadarak

Tejúton érkező lélmadarak Vérző köldökök, napasszony tején csüngők. Tejútnyi tej-ligetek, bő tömlők ragyognak setét, kopár hold mögött. Látóhatár nélkül, csendpalástot

2018.05.17.
Kútlélek

Kútlélek Kútlélek: forrásként zubog föl. Napnyalábot kajtat a sötét lombú, késő hajnali rengeteg. Nem tudja, pislákol-e piros virág, parázs hamu

2018.05.06.
Tótágast

Tótágast Csontokat számolok, ha van fölös mit odaadhatok. Nem-tudásom elosztanám. Tótágasból vissza- húznám. Kint fénytől áznék, dobolás helyett csörgőt ráznék,

2018.03.17.
Már előtte is rajzoltam, de így még soha – Interjú Kobza Vajkkal a Drót-on (2018.03.12)

Hamarosan megnyíló kiállítása apropóján beszélgettünk Kobza Vajkkal, aki a DRÓT olvasóinak már ismerős lehet. Rajzról, művészetről, spiritualitásról olvashattok most és

2018.03.12.
MMart 44 | Kobza Vajk – A világokat szülő látófa regéi – Kiállítás. 2018.03.20., kedd 19 óra, Macska Pub & Galéria, Bp. Fellép: BOGA Trió

A Memento Mori a tavaszi nap-éj egyenlőség együttállásában, a Tavasz tornácán Kobza Vajkot, egyesületének tagját mutatja be a Macska Pubban.

2018.03.12.
Tejszínű emlék

Tejszínű emlék Kormos kölök-kor halványul, porrá vál’ csontok között. Ezüstfüst erdőben tejszínű lombkoronákról, puha kövek hullanak. Fák hallanak. Ágakról pattogó

2018.02.17.
Villanások a mérhetetlenről – Kobza Vajk rituális rajzai / Drót Magazin

  Villanások a mérhetetlenről – Kobza Vajk rituális rajzai Él Szentendrén egy fiatal művész, aki mondhatni több irányból is házasságra

2018.02.13.
2017-es számvetés

Kedves Mind! Sűrű és meglepetésekkel teli volt az elmúlt év is. A tapasztalás-valóságok csak úgy kibomlottak belső szemünk előtt és

2018.01.07.
Catalogus Artificium – KatArt II. | Memento Mori Művészportrék | (Benne: Kobza Vajk)

  Gothic.hu: Újabb két esztendőben a 2014-től 2016-ig terjedő kiállítási időszakunk terméséből tíz alkotó 5-5 munkája és bemutatkozása lapozható végig

2017.12.26.
Napfordulásra!

Öreg apónk lába nyomán fekete víz. A nehéz anyag leülepszik és a víz felszíne kristályosan áttetszővé válik. A zavaros pocsolyát

2017.12.21.
Mondolatok

  Mondolatok Távoli tájak viszontlátottként köszöntve magukhoz ragadnak. Négy ősanya varja sebeinket, három szín köntösük alá rejtezünk. Leomlott kövek helyén,

2017.11.19.
Reg’ egy látófáról

Reg’ egy látófáról Látófán révedni: semmibe tévedni a mindenség alatt. Alatta, vagy mögött, arrébb rögöt lökött, csodájára járva. Árva ki

2017.11.08.
Török-Zselenszky Tamás: Méhdi levelei Smirnához (Könyvborító: Kobza Vajk)

Méhdi levelei Smirnához címmel 2017.09.09. 09:09:09-kor megjelent Zselenszky Tamás legújabb könyve. 🙂 Teozófiai mű; elsőre olyan, mint egy kinyilatkoztatás, aztán

2017.09.11.
Megmutathatatlan

  Megmutathatatlan Óriás hazugság-fa árnyékában cseperedünk. Lombjainál hűsölünk ma is, ágai közt tört fényt szemlélve, nehéz szemhéjakkal. Egy-egy kegyelmi pillanatban

2017.08.17.
Váratlan igézés

Váratlan igézés Éhszáj, méhszáj, rozsdafarkú-háj! Éhszáj, méhszáj, rozsdafarkú-máj! Göncöl-küllőn csimpaszkodtunk, hol átfordul a tér. Csillagsarkán talpunk alatt most is lüktet

2017.07.12.
Méltató lemezkritika a Metal Hammerben! 2017 Július-Augusztus

 

2017.07.11.
Szabó Sándor – Kobza Vajk – Major Balázs Trió / Belső utakon, kelet ösvényén koncert | Kaleidoszkóp Ház, Esztergom | 2017.06.30

»Műsor címe: Belső utakon, kelet ösvényén »Idő: 2017 Június 30. Péntek, 20:00 »Helyszín: Kaleidoszkóp Ház »Cím: 2500 ESZTERGOM, PÁZMÁNY PÉTER

2017.06.07.
Út a szellemházhoz

Út a szellemházhoz Minden út a szellemházhoz vezet. Minden lépés: szellemtánc. Noszogatnak füstkezek: még hét mérföld! Csizmámon rejtjelek. Az első

2017.05.04.
Én határai

Én határai Mikor elmúlik vágyból a hajlam szétválasztani: sötétből a fényt, ősből az újat, Napból a Holdat, jóból a szépet,

2017.04.24.
MMKlubVIII bemutatja: Úzgin Üver Trió – Weixelbaum Laura – Grol Ba / 2017.04.22 / Rocktogon, BP

www.facebook.com/events/413628265637919/ MMKlubVIII bemutatja: ►Úzgin Üver Trió – Weixelbaum Laura – Grol Ba Idő: 2017.04.22. 21:00 Helyszín: Rocktogon, Bp Belépő: 800Ft

2017.03.31.
The Moon and the Nighspirit Koncert. Vendég: Weixelbaum Laura & Kobza Vajk / Dupla Lemezbemutató / Dürer Kert, Bp. 2017.03.01

► 2017 Március 01. 20:00 • WEIXELBAUM LAURA & KOBZA VAJK – Ez az idő nem idő, ez a hely

2017.02.28.
✖ Megjelent | Out now! Weixelbaum Laura & Kobza Vajk – Ez az idő nem idő, ez a hely nem hely | Lemez | 2017.02.22

► Zenehallgatás: www.youtube.com/playlist?list=PLPESp6iELv-qH9Mzf5xJhIwF_aI0axEAf … ✖ Megjelent | Out now! Lemez | Album: Ez az idő nem idő, ez a hely

2017.02.22.
Csontokból rakott világ / Ima

Csontokból rakott világ / Ima Világom csontokból rakatott. Mert, a világ csontokból rakatott. Égtejem, én vérem. Szaladj a fák közé!

2017.02.07.
Dal a kilenc világról – Kiállításmegnyitó és Koncert Vácon! 2017.01.13

  Weixelbaum Laura: Dal a kilenc világról című kiállítása Esemény a Facebook-on: www.facebook.com/events/357025564661765/ Megnyitja: John Morgan, USA (író, szerkesztő, könyvkiadó)

2017.01.05.
Gondolatok a téli Napfordulóra!

Gondolatok a téli Napfordulóra! A természet szertartásai, az évkerék ciklikussága az embert befelé figyelésre, hallásra, a lelket látásra ösztönzi, miközben

2016.12.21.
E mesét álmodni

E mesét álmodni Súlya van az illanó pillanatoknak. Öröklétre kacsintó szemekben kócsagpehely. Rám várt, szívednél lejjebb a királyi kehely: Valakire,

2016.11.16.
Élő interjú az Éljetek Halottak Fesztivál szervezőivel » Szik+Víz » Tilos Rádió » 2016.10.26

» Esemény: www.facebook.com/events/963984710415081/ » Facebook: www.facebook.com/eljetekhalottakfesztival » Tumblr: eljetekhalottakfesztival.tumblr.com » Műsorvezető: Homoki Péter (Dj Sztyepp) https://tilos.hu/author/sztyepp » Közreműködők: Nagy Mihály,

2016.10.29.
Felmenők emlékére

Felmenők emlékére (1956 hőseinek!) Arcok merednek rám gyűrött, megsárgult képeken. Sarkukon törés, parány golyónyom helye. Hol véreztél akkor? Hogy éheztél

2016.10.24.
HKM Trió & Bakai Márton Koncert a III. Éljetek Halottak Fesztiválon! 2016.10.31

Esemény a Facebookon! www.facebook.com/events/963984710415081/ Keleti ihletésű, mégis a nyugati kultúrába ágyazott zene a pillanatnyi ihlet oltárán. Zsigeri ősdallamok és rögtönzött

2016.10.17.
A végtelent megérintő ember új eonjának imaginációja

A végtelent megérintő ember új eonjának imaginációja: Gyógyító igét szólni s lelket lehelni szürke testekbe. Tűzpillangót varázsolni űr-mély, fekete szemekbe.

2016.10.12.
Üző

Üző Egy másik álomban a levelek felfelé hullanak, és lefele tág az ég. Összegyűrődő papírzsákokat hallani, avarropogást. Hold-szálltakor, reggeltől reggelig

2016.10.05.
Török – Zselenszky Tamás: Dobogó Könyv – bemutató (Borító: Kobza Vajk)

Török-Zselenszky Tamás: Dobogó könyv – bemutató (Borító: Kobza Vajk) 2016. október 13., 18:00 Tesla Budapest Kazinczy utca 21. / C,

2016.10.01.
Orvosolni való

Rájöttem miben szenvedek évek óta: csillagkapuzárási pánikban. 2016. K.V.

2016.09.27.
Interjú a III. Éljetek Halottak Fesztivál kapcsán Kobza Vajkkal, a rendezvény egyik szervezőjével.

Hogyan és mikor született a fesztivál ötlete? Az Éljetek Halottak Fesztivál ötletgazdája Nagy Mihály, az Ébrenálmodók Rituális Színház alapítója. 2014-ben

2016.09.27.
Göncölhajtók

Göncölhajtók Hajtják hajtják a Göncölt, a nagy szekeret, kik éltek már fekete, álmatlan teleket. Csillaghéjas tejpaláston utazók, kóbor gyermeklelkek loholnak

2016.09.01.
Éji kérdés

Éji kérdés Megkérdem az éj női árnyait: van-e a romláson túl valami? Egy érezhető, fából kisarjadt kapaszkodó?! Válaszra várva: Fakérgek

2016.08.08.
Jelképpé válva: Németh László Fritz-nek ajánlva!

Jelképpé válva (Németh László Fritz-nek ajánlva!) Három kő szemünk a látóhatárra mered. Nap bukik alá az égen. Szokatlan zamata van az elmúlásnak.

2016.07.22.
Napi hátramaradt feladatok

Napi hátramaradt feladatok: 1. Nagy kanállal merni a mindenségből. 2. Két kézzel inni a fodrozódó csillagvízből. 3. Hálából vizet csurgatni

2016.07.03.
HKM TRIÓ koncert a Samsara Fesztiválon, Tilos Forest Stage! | 2016.07.08

Keleti ihletésű, mégis a nyugati kultúrába ágyazott zene a pillanatnyi ihlet oltárán. Zsigeri ősdallamok és rögtönzött muzsika szólal meg az

2016.06.10.
Az álom irányíthatóságáról

  “Az álom nem irányíthatatlan, ha egy sodró folyón feküdve, kavargó csillám-habok közt, láthatatlan karmazsinvörös fonalakkal kötöd össze magadban a

2016.05.15.
HKM TRIÓ KONCERT AZ EVERNESS FESZTIVÁLON | 2016.07.02

Keleti ihletésű, mégis a nyugati kultúrába ágyazott zene a pillanatnyi ihlet oltárán. Zsigeri ősdallamok és rögtönzött muzsika szólal meg az

2016.05.10.
Ezüst-arany avatással

Ezüst – arany avatással Végre felavattam az ezüst-arany szobát, a hálóm lett ezüst, a nappalim arany. A színek azóta más

2016.05.05.
Úzgin Űver & Kobza Vajk | A Megidézett Eredendő | Koncertfelvétel | Audio | 2016.03.11

  ✖ A Memento Mori bemutatja: A Megidézett Eredendő » Zene: Úzgin Űver & Kobza Vajk » Képek: Kobza Vajk

2016.05.03.
Toót-Holló Tamás: Lelkek és lépcsők, kapuk és létrák / Saját világodba lépsz át – Kobza Vajk képei

Toót-Holló Tamás: Lelkek és lépcsők, kapuk és létrák   Régtől fogva, de mégis itt és most Ha valaki először találkozik Kobza

2016.03.22.
Kobza Vajk – Stealthy Fading (Moesko Cover)

Kobza Vajk – Stealthy Fading (Cover) Oud Solo 03:47 min 2015 Original song: MOESKO Photo: TamasAndok.hu Moesko írta: Nem szülinapi

2016.03.15.
Moesko mixét Heidrich Roland & Kobza Vajk egyik száma zárja!

A tegnapi nap folyamán megjelent MoeskoMusic (a hazai zenei életben leginkább ambient-világban utazó alkotó) válogatása “Vidd el sóhajtásom… (Hungarian psycho

2016.03.13.
Kobza Vajk képei az idei Napút folyóirat első számában!

  Megjelent a Napút folyóirat idei első száma, benne pár képemmel és a 65. oldalon olvasható Toót-Holló Tamás barátom hiteles

2016.03.10.
Kifordult Világ Igricei

Kifordult Világ Igricei Csalfa dalokkal lármáznak izzadt igricek, a kopott ujjú nyenyerések. Agyagsípokon szuszognak s hamis körtemuzsikán a bágyadt, viaszos

2016.03.10.
Az Eredendő – Kobza Vajk Kiállítása + Úzgin Űver Trió Koncert 2016.03.11

Idő: 2016.03.11 – Péntek 20 óra Helyszín: Kis Á Galéria 1053 Budapest Irányi utca 25 A belépés díjtalan! Esemény a

2016.02.14.
Éhes szellemek elűzésének regéje

Éhes szellemek elűzésének regéje Éhes szellemek lakomáztak gyenge testemből. E torhoz méltó lábszárcsontsípon zengtek győzelmi dalt. Vérem gránátalmabor, foly elmúlt

2015.12.02.
Kobza Vajk és Ruba Szilvia Eredendő c. kiállítása látható az idei II. Éljetek Halottak Fesztiválon! 2015

Kobza Vajk és Ruba Szilvia Eredendő c. kiállítása látható az idei II. Éljetek Halottak Fesztiválon! II. Éljetek Halottak Fesztivál Idő:

2015.10.04.
Haiku #1

  Egy érző ember siratja a világot: tán tud valamit.   K.V. 2015.10.03

2015.10.03.
✖ Megjelent | Out now! Kobza Vajk – Elmozdult Világ | Shifted World | Lemez | 2015.09.22

  ✖ Megjelent | Out now! Lemez | Album: Kobza Vajk – Elmozdult Világ | Shifted World Megjelenés | Released:

2015.09.22.
Üzenet a szellemvilágból

Üzenet a szellemvilágból Ha jelenben lennél, láthatnád azt aki vagy. Öröklétbe hajló csillagnak szülötte. Ős. Hajolnál és hallanál, hajolnál és

2015.09.20.
Világfáról letekintve

Világfáról letekintve Világfáról letekintve, minden-tudástól túlcsordult öreg lélek fürkészi a nézhetetlent. Áttetsző rét. Tiszta rés. Az agg ledob egy hírvivőt, egy

2015.09.01.
Az Istenek is meghallgatták – Cikk a váci zenei rituálénkról a gothic.hu-n!

Eleddig viszonylag kevés olyan eseménynek adtak hazánkban szakrális vagy műemlék-helyek fellépési lehetőséget aminek szubkulturális vagy erősen underground “peremvidéki” kötődése van.

2015.06.25.
VHK + Ébrenálmodók Rituális Színház 2015.06.05

Kedves Mindenki! 2015.06.05.-én Pénteken, a VHK koncert elején, jó magam is fellépek az Ébrenálmodók Rituális Színházzal, az Önmagától Gyulladó Fény című

2015.05.25.
Friss cikk a Múzsák Csókja művészeti magazinban a Sanliurfai Látomás kislemezről!

  “ki láthatatlan gyertyát gyújtott az ősvilág elődjeinek” Kobza Vajknak már a neve is invokáció az új generáció falzúzó improvizatív

2015.04.28.
Rövid Kérdezz – Felelek Kobza Vajkkal a Zeneipari Hivatalban 2015.04.26

Vajk márciusban iratkozott be hozzánk. Lelkesedése az első pillanattól kezdve látványos: minden kedden, jóval a Zeneipari menedzsment-tanórák előtt megérkezik az

2015.04.26.
Rab-Szolga-Test / Kiállítás és koncert Kismaroson
2015.03.16.
Megjelent / Out now! | Sanliurfai Látomás | Kislemez | 2015

    … Majd’ egy évtizede, hogy hosszú utat jártam be Anatóliában és a Van tó környékén. Az ott ért

2015.02.19.
Egy pillanatnyi virág textúrája

Egy pillanatnyi virág textúrája Megrémisztett ez a könnyed bomlás, amint megláttam egy elhulló szirom szövedékét. Feléje fordítottam tenyerem a rács

2014.09.29.
Éljetek Halottak Fesztivál 2014.11.01

A látható és láthatatlan világ közti kapu kinyílik. Szellemtestvéreink üzenetét hordozva: A világban most sötétség dúl, de hamarosan újra fel

2014.09.18.
Ős képek, Új vonalak – Ruba Szilvia és Kobza Vajk Kortárs Magyar Kalligráf Kiállítása (2014)

Ős képek, Új vonalak Ruba Szilvia és Kobza Vajk Kortárs Magyar Kalligráf Kiállítása Helyszín: 7285 Törökkoppány, Koppány Vezér Szabadidő Park.

2014.09.09.
Hívás

Hívás Éjszak. Érzem felém fúj. Belém búj rég-jeges vágy. Sarkcsillag. Álomban vándorolok. Innen amoda. Mezítelen húsom hókristállyal fedném s éber

2014.08.28.
Friss és hiteles cikk legutóbbi lemezünkről, a Múzsák Csókja Művészeti Magazinban.

Fák és Gyökerek – CD bemutató analógiákkal Szerző: Weixelbaum Laura Kobza Vajk egy különleges szín a magyar zenei palettán. Persze

2014.08.21.
Ereszkedem

Ereszkedem Szétmállott csillagfény tekint vissza rám a feneketlen kút mélyéről. Szófüzért dob le kötélként a nagy Szellem, hogy azon kapaszkodva,

2014.08.10.
Nem az lettem

Nem az lettem Nem mélyül a lágy arc. Harmat ül az ágon. Másnapra elfeledem e halandó merülést. Hajadat levágom. Nem

2014.05.12.
Tavaszi rövid koncertsorozat és ősbemutató! 2014

2014 Június 13. 19ó Pro Musica Kamaraterem / Szentendre 2014 Május 11. 16ó Talentométer – A38 / Budapest 2014 Május

2014.03.20.
Megjelent az új album! Hedrich Roland & Kobza Vajk – Fák és Gyökerek (2014)

    Keleti ihletésű, mégis a nyugati kultúrába ágyazott zene, az ihlet, a csend és a nyugalom oltárán. Zsigeri ősdallamok

2014.02.24.
Úzgin Űver Koncertfelvétel. Közreműködik: Kobza Vajk 2013.10.30. BP.
2013.11.01.
Kobza Vajk Group & Thomas Gundermann Lemezbemutató koncert a Szentendre Éjjel-Nappal fesztiválon! (2013)

A KVG: Bakos Csaba – tapan, derbuka Gozlan Fatima – ney, derbuka, tombak Kis János – duduk, kaval, doromb Kobza

2013.08.31.
Kobza Vajk Group a Fekete Zaj Fesztiválon (2013)

Következő koncertünk a Fekete Zaj fesztiválon lesz a szombati napon, bár kicsit becsapós mert éjfél után 30 perccel leszünk láthatóak, hallhatóak a Nagyteremben.

Részletes információk: http://www.feketezaj.hu

Facebook események: Fekete Zaj Fesztivál – Kobza Vajk Group a Fekete Zaj-on

Helyszín: Budapest, Dürer kert. 2013.08.17.

2013.08.04.
Kobza Vajk Group a S.U.N. Fesztiválon (2013)

2013.07.24-én a Kobza Vajk Group-ot élőben is láthatjátok a S.U.N. Fesztiválon 19:00 órai kezdettel. Bővebb információk:

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/674042735954504/

S.U.N. Fesztivál: http://sunfestival.info/2013/

2013.07.20.
Kobza Vajk Group – Érintkezések “élőfelvétel” / Live at Szimpla Kert, Bp. (2013)

Kobza Vajk Group koncert a Szimplában 2013 június 26-án

2013.06.29.
Idegen mesék álomhatárból 2013

Mostanában erős álmaim vannak. A mostaniak erősebbek, mint valaha. Ilyenkor utazom, majd ébredéskor leírom, lerajzolom őket. Természetesen képzőművészeti indítékot itt senki ne keressen, csak az információt, a mesét az idegen tájakról. A jelképeknek jelen esetben nincsen közük a kaméleonokhoz, a jelképtorzítókhoz, akik aktuálpolitikai klisékkel buzerálják az emberiséget. Ez Kép-írás. Ahányféle lélek, annyiféle olvasattal, de egy mindenkivel közös jelentéssel. Jó olvasást, nézegetést hozzá. Áldás!

2013.03.04.
Vágtázó Csodaszarvas és Kobza Vajk Group koncert a Fonóban 2013. Április 13.-án!

Vágtázó Csodaszarvas és Kobza Vajk Group koncert a Fonóban.
Ünnepélyes, zene általi átváltozás eredeti önmagunkba
2013 április 13-án a Fonóban.

2013.02.07.
Megjelent a Kobza Vajk Group & Thomas Gundermann – A Nautilusz Ébredése c. lemeze!

A Nautilusz Ébredése (2012) [Album] by Kobza Vajk Group & Thomas Gundermann

2012.12.01.
Kobza Vajk interjú a passzio.hu-n!

Beszélgetés a Kobza Vajk Group névadójával, vezetőjével az új lemez kapcsán alkotásról, zenéről, szertartásról meg úgy mindenről… -Nagy Atilla Tas interjúja

2012.11.30.
Vágtázó Csodaszarvas Koncertfelvétel. Közreműködött: Kobza Vajk & Thomas Gundermann: Live at Fonó Budapest 2011.09.09

Két aranylemezzel a zenekar háta mögött a féléven át Kaliforniában vendégprofesszor Grandpierre Atilla csillagász és zenésztársai (Fábri Géza-tambura, Fazekas András-dobok, Orczi Géza-buzuki, tapan, Bakos Csaba-derbuka, tapan, Szalay Tamás-bőgő, Molnár Kriszta-hegedű, marinhur, Fábri András-ciszter, Vaskó Zsolt-fúvós szólista, Bese Botond-duda, Gebri Bernadett-ének) új lemezt jelentetnek meg. A CSILLAGLOVAGLÁS című harmadik album a FONÓ kiadásában lát napvilágot.

2011.09.09.
2015 (c) Kobza Vajk - Minden jog fenntartva - Weboldalkészítés: Meneruwa Design