„ki láthatatlan gyertyát gyújtott az ősvilág elődjeinek”
Kobza Vajknak már a neve is invokáció az új generáció falzúzó improvizatív ős-zenéjének. Visszatér az ős- eredethez. Sok művésszel ellentétben nem fél őszintén megalkotni azt, amit megtapasztalt, amit megélt egy közel- keleti látomás alkalmával Sanliurfában évekkel ez előtt.
“A kurdok lakta város közepén egy tó állt. Mellette vizes járatok kacskaringóztak, kúsztak végig az utcákon, melyekben gyerekek ugráltak a nagy hőségben. Vatha ivott a friss forrású kútból. És felnézett a tó melletti hatalmas sziklára, melynek tetején két korinthoszinak látszó, hatalmas oszlop emelkedett az égbe. Nemrud oszlopai. Vatha a sziklába vájt ajtón belépett. A lépcsőt valószínűleg óriások használták. Az alagút végére érve már érezte a másik világ fényeit és az oszlopokat. Fényoszlopok.”
Akkor megfogadta, szinte még gyerekként, hogy a látomást egy végtelenített pillanatra életre kelti , hogy elérhető lehessen mások számára is.
Kilúgozott és üzenettartalmilag konstruktív, a “művészet már meghalt” nevezetű korszakunkban van a teremtő és fáklyavivő alkotókra a legnagyobb szükség. Akik olyan nyelven beszélnek, amit az emberiség nagyrésze elfeledett. Akik nem illenek bele szokványos ideákba, átlag szabályokba és hitrendszerekbe.
Kobza Vajknak sok mestere van, ám mégsincs egy sem. Nem irigy, nem hősködik, ám tanulnivágyó és nagyon alázatos, hiszen tudja, minden muzsika fenntről jön. Vajk pedig igyekszik feloldani saját korlátait.
A fekete borítón két arany pillért láthatunk, ami Vajk saját alkotása. Ahogy írja: “Ekkor két aranykori lény, szivárvány színeiben pompázó óriás entitás előlépett a két oszlopból” Aranyfényt gyújt sötét korunkban. “Ősi napfény ragyog fel. Ezek szerint újra fordul a világ kereke”. A sanliurfai két oszlop – ami ennek az egész műnek az ihletforrása- félreértelmezetten van használva a helybéli lakosok által “Szét katonái elkezdtek imádkozni, de nem az égi vadászért, aki az oszlopokat felállította. ” Ő maga volt az, aki az Aranykor szülőatyját szólította meg, majd zenéjével és talentumával küldetést kapott, hogy a még alvó világunkat ébresztgesse ezzel a kislemezzel.
Hangzásvilágát tekintve, így nyugati emberekként orientális muzsikának hallhatjuk a Sanliurfai Látomás című munkáját, ám valójában mégsem az, mivel egy keleti ember fülének idegenek lennének hangzatai, annak dacára, hogy Vajk sokat merít a török zenéből, hiszen munkásságának zenei alapjait ott sajátította el. Ám mind a kelet, mind a nyugat, észak és dél is keveredik lelkében és ez a mixtúra egy egységes és különleges egésszé alakul, ami üzenetté és egyéni kifejezésmóddá egységesül. Zenéje egyszerre jeleníti meg a sötétből előmorajló parázs illatát és elfeledett, de hatalmas istenek szigorú alakját.
A zenei ritus eljut egy olyan pontra, mint mikor egy hegy havas magaslatán állunk, a tér már a végletekig torzul, s nem is tudjuk, melyik a fent, és melyik a lent. Mélység és magasság egyszerre. Képek derengenek fel, hol Vajk saját története, s hol a kollektív, egón túli fel-, vagy letekintés a tűz lángjaiba, kozmikus és mikrokozmikus szinteken. De a zeneiség veretessége és szigorú cizelláltsága fellebbenti a steineri luciferi leplet, ami szemünket takarja és megérthetjük a titkos szubsztanciákat: a materia primát, a teremtő tüzet és az ős- jeget.
“Nem először járt itt. A táj visszatérő lélekként fogadta. Az érzés fokozódott benne és átjárta sejtjeit. Ősemlékezet. Egyszer csak apró hangokat préselt ki száján, melyek dünnyögéssé, monoton refrénekké alakultak át, mantrákká, nyelv-nélküli mondatokká.”(A fenti idézetek Kobza Vajk: Sanliurfai Látomás és Harran c. novellájából vannak)
Szerző: W. L.
A cikk a Múzsák csókja c. online folyóiratban jelent meg 2015.04.22.-én.
A kislemez megvásárolható itt: https://kobzavajk.bandcamp.com/album/sanliurfai-l-tom-s-2015-kislemez