Ostrom
by on október 7, 2019 in Írás és Jel

Ostrom

Mint merengő apák homlokán
az elszántság, a sodrony lehull.

Ott egy csepp tej likas kövön,
ott meg óriás lépked ködön.

Bevehetetlen vár? Az vagyok.
Éjnappal ostromok s ki tudja miért,
lankadó lélegzetem vége-csodáját
erőtök nincs kitérdepelni.

Iramló íjak ina csapva,
arcotok sebzi pattanva.
Vértől lucskos hajatok sem
takarja el az igazat.
Friss vászonnal terítenek
itt a hanton kőágyakat.

Ott egy eltávozó holló,
ott meg szövőszéken olló.

Melegszenek, vagy hűlnek végtagjaim?
Időtlen fogyásban a hold.
Mellettem úsznak múltjaim,
elodázott csókjuk a holt.

2019.09.24 K.V.

2015 (c) Kobza Vajk - Minden jog fenntartva - Weboldalkészítés: Meneruwa Design