Kivágom
Fürkészem őrület-tépte arcod,
amint fújod a kádat penészölővel.
Kanapén heverve látom:
a sarkon sietve befordulsz
míg három vénasszony
köszön rád szürke,
borecetes nyelvvel.
Hideg verejték csorog homlokomról.
Zsibbadó kezem szorítja
még meleg, puha párnád.
Érzem amint sírsz.
A szoba falán egy mozgó fekete pont.
Elordítom magam.
A seprű fordítva áll a sufniban,
gereblyét is elhagytam valahol.
Feleszmélnek vétkektől ropogó csontjaim
és váratlanul megfeszülő izmaim.
Kiásott, rozsdamarta baltám
a fészerben megtalálom,
s azt a korhadó, csonka fát
a kedvedért végleg kivágom.
2019.05.11 K.V.