Elsuttogom a méheknek Első lélegzet előttig az égbe temetkeztem. Lángom hajtott: nyíljon meg a Föld kapuja! És meghallott. Száját kitátva

Ó, de gyönyörűen égsz bent te por! ,,Most, hogy bevettem a Cataflamot tompul az ábra. Jött valaki, ki lealkudta az

Annanna 3. Újra lobog kakastaréj, tüzes here, szűköl a szív. Rám nehezült éj, varázslatos szégyen. Felmarkolt vágy homokját, e milliárdnyi

Régóta szorít a csatornán kívüli születés. E félbeszakadt vajúdás múlt időben növekszik. Forgok, fordulok az éj levében. Vágyvilág sötét burkán

Annanna II. Lélekben alvó erő, pislákoló mécsfénye a holdnak. Világtalan férfiszívet ölel lágy szóval a holnap. Remény italát, mi most

Ki váltja fel a vaskorban is világló őrzőt? Ki váltja fel a vaskorban világló őrzőt? Virrasztó lép ki a meggyötört

Gyermekkori halál álom Ódon óvoda kapu alatt lépek, a teremben társaim már kerámia-répák. Mintha volnának cserép virágok, sorban állnak az

Mécsvilágnál Mécsvilágnál tizenkétszer keringtem körül a sztúpát, ahogy a kvarc a karon. Másnap érkezem, jöttöm jelző vadriasztó pattog törve a

Haj hull Haj hull, erőt vesztő jelzuhatag álmon. Nem gondolok másra, szorongok. Ocsúdom messziről siető szülő káromlásra. Névtelen hűs erő

A harangok immár bent konganak A harangok immár bent konganak. Sorsuk, hogy távoli hangként tűnjenek el s elhagyatottan. Ahogy az

Ki repeszti az álarcot, maszkot? Ki takarja be égő szemem s fogja be fájó fülem? Ír majd? Szól majd? Ad

Az elengedés Hiába suttog, rég nem hallom fájó testét lerakott rokonom. Átfestett hajdani otthonom távolodik, elhagyom. Nincs már hol lennem.

Nem bennem nyilall Artériában egy ismeretlen nyomás. Illó hit, koponya ropogás. Íriszekben lángra kapó pillangó, mint fénylő pernye száll, majd

A gyökerek kivonása Komótosan vonom ki lélekzetem az újramázolt házból. A boltív látványa sem vigasztal, tüske szív marasztal és az

Ki Nap levét issza míg arcát Hold süti: fátylat bont és hártyát növeszt kútba merüléshez. 2023.03.22 K.V.

Annanna Arcunk tükör: mutatja a most. Ébren álmodom, bordacsonton leomló arany: hajad szerteszét. Sóhaj ered útnak, hall szeméremcsont zenét. Koponyák

Tovalökte a kerekesszéket Hegy mögé bukó tűz-golyó homályba vész. Éj szitán villannak pillázók s ülök a kertben. Az orgonabokor alól

Vigasz Az égbolt arcodat sötét sálként lengi át. Látásod tó-tükör s lepel. Megfeszül a két hullámverés s már megcibáltan locsog,

Magvetéskor Csontszín hold az éjjel. Üktől öröklött kéjjel dacolok. Hiába s mezítlen. Égi jegy tanít rendre, meredő oszlopomra: tenger vagy,

Férfi lét Teorba zeng. Izzad a föld. Roppan a mag. Válik a héj. Vesztesség ül tüdőre, szív ketrecére titkokkal terhesen:

Félrevert harang Félrevert harangként kong a szív. Anyám súlytalan. Átlépte a test fájlaló honát és gyötrődés nélkül suhan a hajnali

Mit e szem nem láthat Vízköpőn márvány-arc, az emlék rajt végigcsorog. Mit felperzselt rég egy égre tűzött korong. Csápja nyúl

Vétek Ha kiabálsz s kiabálok: se te, se én nem vagyunk. Vétkesek kipárnázott szavaink: pokol, mit kényelemből egymás után hajítunk

Múlóra tekintve Neonlámpa vált pirosról kékre, aszfalton topog egy szarvas, kínt bőg az égre. Szétfröccsen az éj,  lággyá keni a

Ég tudja A képről homok pereg. Hegyek arca torzul. Sziklába vájt nevek tűnnek el. Tajtékzó homokszemcsék zúgnak körbe s formáznak

Nem látni Sós, nehéz szelek süvítenek. Tágul az idő; ez a folyton kiforduló, imbolygó. Nincs másom csak ez a hordónyi

Irgalmat a valósnak! Láttad világunk? Megannyi földi féreg riadását?  Egy gorombán zúzott egér feje…  zúdult a vér, a jaj, az

Aranyló köntösben Neve kínozta majd elhagyta azt. Fiamnak nem hagyok ily örökséget! – rebegte, s kiköpte a gyökérmérget. Serdülő volt,

A lovagkirály Egy nejlon faágra akadva táncol az éj levesében. Járda felett kapkod a semmibe. Ízülete, mint a görcs. A

Álom hava A határban szénfekete ágak, kibuggyant naspolyák, egy állat lázasan döhög. Talpam alatt pattannak a görcsök, roppannak a jégre,

Befagyott időnk Ruba Szilvi (1972-2019) barátom emlékére Kopjafádnak dőlök, fehér toll vereslik avaron. Van ki nem tud temetni. Megkeményedett a

Réveteg emlék Nézd! Megbabonáz a kép. Távoli harangok az űrben: két bolygó fejünk felett rögvest összekoccan. Lásd, csukódik a szemem!

Ostrom Arcomon apaság verejtéke csordul, talajra hull.  Magukba isszák föld-erek,  e megnyílt, szent sebzett terek. Várnak ősfalaim. Erőd vagyok? Pedig

Egy megkerült koronaőr históriája Aranyszín fák ágai nyílásra hasították világunk hasát. Valamikor két hold volt az égen! A zöld ég

Ima a lélek elhagyott részeihez Látod-e miképp szorít lelket a város? Fogyó holdként zsugorodik, ahogy méreg rág a fogban, fenyőn

Kivágom Fürkészem őrület-tépte arcod, amint fújod a kádat penészölővel. Kanapén heverve látom: a sarkon sietve befordulsz míg három vénasszony köszön

Elmúltaknak Isten kardjaként a gyomos földből agancs mered égnek. Sírás szüremlik a csontból, kozmosz porának nedve. Ezer évnyi álom értelme

Töredékek Piros még a var körül. Valaki ágyat vet, tükröt törül, iszkoló szellem felett. Űr. Egy égő fénygolyó: minden nap

Nevesincs erő Számtalan ideje az űrön át fénnyel itat egy nevesincs erő. Lángnyelvként hasadtunk e tüzes sárgolyóra. Akkor éreztelek  s

Éj-ladik Szemed mögé sodródott a volt dolgokkal teli csónak. Történelmen kívüli időt jósolnak fagyott pálmák. Suhanó fahajóban tenger-üledék, hűs verejték.

Tejúton érkező lélekmadarak Vérző köldökök, napasszony tején csüngők. Tej-ligetek, bő tömlők ragyognak setét, kopár hold mögött. Látóhatár nélkül, csendpalástot szövő

Kútlélek Suhogás. Napnyalábot kajtat a sötét lombú, késő hajnali rengeteg. Nem tudja, pislákol-e piros virág, parázs hamu alatt? Nem tudja,

Tótágast! Csontokat számolok, hátha van fölös mit odaadhatok. Nem-tudásom is elosztanám. Tótágasból vissza- húznám. Kint fénytől áznék, dobolás helyett csörgőt

Éhes szellemek elűzésének regéje Éhes szellemek lakomáztak gyenge testemből. E torhoz méltó lábszárcsont sípon zengtek győzelmi dalt. Vérem folyik elmúlt

Árny pattant Feigli Gábor emlékére! Legutoljára mikor árny pattant, életre kelt a halhatatlan. Mégse adtál nevet az idődnek. Dagadó holdnál

Törött szárnnyal (Feigli Gábornak ajánlva!) Törött szárnnyal születtél s látni lassan forradó sebeket, húsban forgató gyógyító ecseted. Csupán a szív

Sólyomnak ágya Égi hajó ringatta álmaim, a sólyom ágya ismerte csupán vágyaim. A fekvő elmerült a barlang világában, s nem

Az ősasszony Száraz, fagyott földre zuhanó magként, majd erős faként húz ölébe asszony. Tó szemében világ tükröz örvényt. Forgó szekerén