Annanna
Arcunk tükör: mutatja a most.
Ébren álmodom,
bordacsonton leomló arany:
hajad szerteszét.
Sóhaj ered útnak,
hall szeméremcsont zenét.
Koponyák zúgnak.
Bár te lennél, ki kezem nem ereszti
lejjebb s a szót,
mit távoli időnk szétfeszít,
ahogy kimondanám.
Látlak, mégis miért várnálak,
mint álomba bújt rém?
Mi rajtad világol,
itt bennem feketél
s úgy lép belém,
mint zúgó sötét vasérc,
ahogy piszkol korom,
szikla nő szív felett.
Meddig zajos a vágy?
Megőszülök mire kitalálom.
Izzó kályhának dől, mosolyog
kockás szoknyában halálom.
De te csak borulj lassan, csendben vadvirágba!
Nem tudom illatos réteden lesz-e hely?
Vagy letépve dobnak szárnyaszegett vak világba.
2023.01.03 K.V.