(cím nélkül)
by on július 12, 2021 in Írás és Jel

(cím nélkül)

Ránk roppanó, szakadó hegyek.
Megtört égi jelenségek közé rohan a hallgatás
s látom, ahogy zaklatottság gyökerez e véges időnkben.
Nyakamon ott a nap, ott a bakó.
Gyűlölettel, gyengéden hajtok fejet az elégedetlenség istennője előtt
s a szív pitvarában vágyként lüktet a semmi.
Ez itt a bűnhődő várakozás, ez itt most a jelem.
Ki tart velem?
Ne kiáltsunk-zúdítsunk szitkokat!
Mondjuk ma ki a titkokat!
Az udvaron nedves homokból gyúr gyermek ingatag jövőt.
Eltereli múltam és kíváncsiságom tekintetét.
Hiába.
A sosem teli hit palotaként ragyog s örökké árván világunk peremén.

2021.07.12 K.V.

2015 (c) Kobza Vajk - Minden jog fenntartva