Jelek nélkül
Izzó kövek felett zokogunk,
mint egy elfeledett isten;
ki magára sem ismer.
A szent folyónk apad, zavaros.
Egy réteg szertefoszlik.
Aggódásunk pároljuk vissza az égnek.
Verejtékcseppek, mint parány csillagok jajdulnak a sárban.
A föld kristályai forrót sugallnak porhüvelyünkre míg felettünk,
a lassan foszló felhők szeles susogását halljuk.
Hámlik a bőr, mind oszló-foszló,
csatakos vallomás a kőforró méhben.
Kiáltásunk hét apának,
énekeink hét anyának zengnek.
Pedig hangtalan hullunk.
Zuhanunk jeltelen.
Sajgó lábaink, fájó szemeink,
szóljatok vérünkben lakó őseink!
Idézve idézzetek! Lépjetek felénk!
Ti tűzgolyók a tejes égen!
Ti fényontók kozmikus éjben!
Ti szikraszemű golyóbisok!
Jelenjetek! Jelen legyetek!
Legyetek tündérviaszos ikon a hetes égben!
Tudjátok.
Jelek nélkül nem élhetünk
itt a földön teljességben.
2020.06.22