Ostromidő
by on október 7, 2019 in Írás és Jel

Ostromidő

Apai homlokomról
veríték csordul s talajra hull.
Magukba isszák föld-erek:
megnyíló, szent sebzett terek.
Várnak rám bevehetetlen ősfalaim.
Erőd vagyok, pedig az ostromidőt
erőm nincs kitérdepelni.
Iramló inak íja csap,
torzult szíveket sebez.
Őshitet ad, ki kezembe rak
nyilat, aranyos tegezt.
Vértől ázott hajak
sem takarnak igazat.
Friss vászonnal terítenek
már a hanton kőágyakat.
Melegednek?
Vagy hűlnek tagjaink?
Időtlen fogyásban a hold.
Apadó izzadás, bennem omló falaim,
elodázott csókjuk a holt.

2019.09.24 K.V.

2015 (c) Kobza Vajk - Minden jog fenntartva