Tátongó seb-idők
by on augusztus 18, 2021 in Írás és Jel

Tátongó seb-idők

Sós-keserű szelek: tátongó seb-idők, kezek.
A forgó tövestül kifordul.
Nincs másom csak ez a bordó szorongás,
ez az eszmélt hívás oda,
hol minden magszem eget kémlel.
Kérget növesztett e szent sárgolyó,
s rajta ősvíz anya, feledésünk hűs palástja,
míg a hit forrón égő atyja,
ki csüng világsátorunk tetejetlen fején-tején
s önt omló világosságot üveges szemünkbe,
tükrös lelkünkbe; hol ott bent vár a halovány,
a teremtő sötét igazság-vigasz fogadása,
a kimondhatatlanul vérző emberidőnknek.
Az élet pergő zab, zörgő őrlő, kifutó fekete lé.
Bátor az, aki lát s mégis kilép elé.
Sós, nehéz szelek süvítenek.
A vánszorgó Hold a helyén.
Mégse látni hol vagyunk.
Nem tudjuk. Se te, se én.
2021.08.18 K.V.
2015 (c) Kobza Vajk - Minden jog fenntartva