Hegy mögé bukik a tűz-serpenyő,
homályba vész.
Éj szitán villannak pillázók.
Cserzett, ősz hajuk kész.
Váratlan a kertben valami opálos erő,
sötét kocsonya mozdult felém.
Édesanyám e nyálkás, sűrű ködből
gurult ki elém.
Féltem. Csontom szisszent,
remegve kérte: huss innen!
De anyám csak forgatta a csörgőt,
rázta a láncos botot.
S míg vétkeimre hörgött,
rettentőn vicsorított,
addig fülembe súgott valami igazat,
dúdolt valami szépet.
Majd némán a köd palástba vissza bújva
végleg tova lökte a kerekesszéket.