Villanások a mérhetetlenről – Kobza Vajk rituális rajzai / Drót Magazin
by on február 13, 2018 in Hírek

 

Villanások a mérhetetlenről – Kobza Vajk rituális rajzai

Él Szentendrén egy fiatal művész, aki mondhatni több irányból is házasságra lépett a művészettel. Verseket ír, zenét szerez, és – ami most számunkra a legfontosabb – rajzol is. Többirányú kapcsolata immáron jelentős, több mint tíz éves múltra tekint vissza. A következő írás a grafikai munkáiról, és ezáltal egy kicsit róla is szól, illetve arról, hogy miként érdemes hozzá, mint grafikushoz közelíteni.

Minden alkalommal, amikor Vajk képeit nézem, mindig ugyanaz a három szó jut önkéntelenül eszembe:

barlangrajz, sámánság, archaizmus.

Szedjük szét a három fogalmat három különálló részre, azzal a kellemetlen tudattal, hogy kísérletünk eleve kudarcra van ítélve. Ugyanis a képekben ez a három fogalom mint három aspektus jelenik meg, de sosem vegytiszta formában: mindegyik kép felidézi mindhárom fogalmat, különböző arányokban. Mégis, amíg a megértésünk tart, haladjunk egyik fogalomról a másikra, és utána nézzük meg, a képek kapcsán milyen új megértési rétegekkel gazdagodtunk.
Barlangrajz. Mindannyian ismerjük az altamirai, lascaux-i rajzokat, esetleg az ausztrál őslakosok által készített alkotásokat. Egyszerű vonalvezetés; a színek visszafogott használata, azon belül is bizonyos színek (okkersárga, barna, vörös, fekete) dominanciája; a formák első ránézésre kompozíció-nélkülisége, összevisszasága; ez azonban, minél többet vizsgáljuk a rajzokat, annál inkább átadja a helyét egyfajta megértésnek, ahogy felfedezzük, felfedezni véljük a rajzokat összekötő vezérelvet. Vajk képei is – ha nem is mindegyik – látszólag minden különösebb kompozíciót nélkülöznek, ám ahogyan egyre hosszabban tekintünk rájuk, a látszólagos zűrzavarból mindig előbukkan a kép sajátos rendje. Még az első pillantásra akár őskáoszként is értelmezhető „Üzenet a szellemvilágból II.” című kép is a türelmesebb szemlélődő számára lassan, de biztosan kiad egy mintázatot, melyben a pszeudo-kalligrafikus írott szöveg elfolyó tintapatakjaival összeköti a különböző állati és nem állati szimbólumokat.

A színek viszonylagos hiánya, illetve bizonyos színek (piros, narancssárga, sárga) kizárólagos használata szintén hasonlít a barlangrajzok tematikájára.

A zöldre hajazó arany árnyalata sem hideg szín, ami a képek aktív, eleven voltát hangsúlyozzák ki ott, ahol színeket találunk. Így, ha vannak színek, úgy azok „cselekvő” képeket hoznak létre: hangsúlyosan meleg voltukkal odavonzzák és megragadják a figyelmet. Másfelől öt alkotás a tizenhétből fekete-fehér, ami némileg a puritánság benyomását keltheti; ha nincsenek megmozgató színek, akkor a fekete-fehér egyszerűsége hívatott kitölteni a teret. Ez a legelemibb ellentétpár, a jin és a jang: sötét és világos, mély és magas, bent és kint, női és férfi. A van (fekete) és a nincs (fehér/vonal hiánya) legegyszerűbb kombinációja a rajz alapja, melyből Kobza Vajknál madárszerű lények, groteszk fejek, lebegő formák bontakoznak ki. A vonalvezetés egyszerű, árnyalásmentes: éppenhogy csak annyira elég, hogy a vonalak vastagságával-vékonyságával, illetve a formák kicsinységével-nagyságával érzékeltetni tudja a közelebbit és a távolabbit.
Sámán.

A képek nem csak az őskori ember első komoly művészeti teljesítményeire hajaznak, hanem az eurázsiai és az észak-amerikai sámánok, javasemberek dobjain, eszközein látható rajzokra is. Majdnem mindegyik képen találhatóak szárnyas alakok, különböző hüllőformák és csúszó-mászók, ún. khtonikus lények (alvilági formák, lehetnek segítői vagy éppen ellenségei a sámánnak), vagy az embert jelképező pálcika figurák. Az alkotó nem is takarja a nyilvánvalót: a honlapon (lsd. utolsó oldal, „Világtojás”) lévő utolsó kép magyarázatában „sámándobot” és „révülést” emleget. Erre, mint fontos momentumra, kicsit később még visszatérünk.
Archaizmus. Igazából ez a fogalom a másik kettőtől – főleg Kobza Vajk képeit elnézve – elválaszthatatlan.

Olyanok ezek a képek, mintha egy régi barlangrajz vagy sziklafestmény reprodukciói lennének, vagy mintha egy ősi kéz vezetné az alkotót, miközben az papírra veti belső képeit.

Ugyanakkor a többféle agancsos humanoid koponyák, elfolyó alakok, keskeny szemek valami többet is mutatnak. Kobza Vajk esetében van ebben az archaizmusban valami esszenciális, valami olyan atavisztikus vonás, amit talán csak ez az egy szó tud valamennyire visszaadni: pogány. Nem a szó keresztény értelmében pogány, illetve nem csak abban az értelmében, hanem már-már törvénytelen, vad, kavargó, kaotikus. Ebben a vonásában sokkal inkább hasonlít a közép- vagy észak-európai kelta vagy germán tárgyi-művészeti kultúrára, mint a barlangrajzokra. Amennyire első pillantásra archaikusnak tűnt tehát, annyira másnak bontakozik ki az alaposabb szemlélet során.
Mit mondhatunk el biztosabban a fogalmak használatával? Kaptunk-e a kezünkhöz egy olyan kulcsot, amely képes a képek jelentéseinek megnyitására? Mit érdemes még tudni vagy fontolóra venni Kobza Vajk képeivel kapcsolatban?
Láthatjuk, hogy az elsőre leginkább archaikus, barlangi és samanisztikus formákkal dolgozó képek egyfelől más formavilágokat is magukba olvasztanak, másfelől szimbolikájukban részben követik pl. a hagyományos samanisztikus szimbólumokat (khtonikus lények, madárformák, pálcikaemberek), részben pedig nem (groteszk, nehezen értelmezhető formák, mint pl. „A Végtelen Egy rést ütött a Teremburán, illetve a „Táltosördögök a belső ösvény szolgálatában” című képek formavilága). Ez azt jelenti, hogy habár történik egy hivatkozás régi szellemi-kulturális hagyatékokra, hagyományokra, de a képek alkotója nem korlátozódik kizárólagosan ezekre: egybeolvaszt, és saját szimbolikát dolgoz ki. Szabadon jár-kel az archaikus hagyományok között (leginkább a különböző népek samanisztikus szimbólumrendszerei között), felhasználva azokat a saját kifejezési formáihoz. Ugyanakkor ez nem pusztán öncélú játék:

a szimbólumok következetes használatáról van szó, amit már csak onnan is tudni lehet, hogy képeiben általában nem halmozódnak egymásra a különböző hagyományok formarendszerei.

Kobza Vajk képei egyszerűek, mondhatni, puritánok. Formailag leggazdagabb képei (Világtojás, Üzenet a szellemvilágból II.) sem érik el a túldíszítettség benyomását. Az egyszerűségnek egy esztétikai jelentőségén túl (vagy éppen arra ráerősítve) funkciója is van: nem vonja el a figyelmet a lényegesről. Kobza Vajk grafikái ugyanis koncepció-grafikák, az alkotó által is kommunikált, de igen nyilvánvaló üzenettel. Ennek az üzenetnek nem kell komoly esztétikai csomagolásban megjelennie. Elég, ha azt a hatást éri el, ami az üzenet maga: a képet észlelő tudatot szeretné megnyitni. Hogy mire szeretné? „A Megidézett Eredendő ” – szól a képsorozat címe. Nos, a mérhetetlen Eredendőre. Arra a valamire, amit legegyszerűbben az őskori gyökerű samanisztikus és más régi hagyományok szimbolikájával lehet megmutatni, amikor az ember még szorosabban a természet része volt, és nyitottabb lehetett mind az égi, mind az alvilági tartományok iránt (megjegyzés: a samanizmusban az alvilág egyáltalán nem feltétlenül gonosz hely, mindössze egy párhuzamos valóság). Ez a mérhetetlen meg van ragadva a legegyszerűbb módon – a fekete (jin) és fehér (jang) harmonikus kettősségével – vagy a kaotikus, vad, piros és sárga folyamokkal, túlvilági őrzőlényekkel, gigászi villámszerű jelenséggel (A Végtelen Egy rést ütött a Teremburán).
Kobza Vajk kortárs képzőművész. Nem feltétlenül azért kortárs, mert most él, most fiatal, hanem azért, mert ősi jelekkel most alkot. Ebben a pillanatban próbálja megnyitni a tudatunkat a mérhetetlen felé, hogy a képeit nézve a jelenbe érkezzünk, az egyedüli pillanatba. 

Viczenti Mátyás

Forrás: http://www.drot.eu/article/villanasok-merhetetlenrol-kobza-vajk-ritualis-rajzai

Megjelenés: 2018.02.13

2015 (c) Kobza Vajk - Minden jog fenntartva - Weboldalkészítés: Meneruwa Design