,,Gyűjtsd a tudást, mert látod, pusztul minden e földön, és csak a szellemi kincs élheti túl a halált!” – Sylvester János (1504 k.-1551)
Kobza Vajk a régi korok zene-esztétikáját tanulmányozva, az orientális fúziós zene egyik hazai képviselője. Hazánkban javarészt a kevéssé ismert középkori, illetve keleti pengetős hangszereken játszik. Zeneszerszámai: az úd (arab lant / عود), bağlama, pszaltérium, kithara, ektara és a koboz. Az előadó ugyan már gyerekkorától kezdve szoros kapcsolatba került a zenével, később Anouar Brahem údművész játékát meghallva határozta el, hogy arab-lanton fog tanulni.
Kezdeti időkben a népzene és a régizene nyelvezetén keresztül ismerkedett meg a muzsikálással. Bő másfél évtizedig a szentendrei Nyári Régizenei Akadémia, a csíkszeredai Régizene Fesztivál, majd a győri Lant- és Gitárfesztivál kurzusainak hallgatója és később előadója is. Ökrös Csaba (1960-2019) Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész, népzenekutató, zeneszerző 1997 és 1998 között felkarolta Vajkot és bátorította, melynek eredménye az Őstánc című lemez lett és amelyet nagy sikerrel mutattak be 2003 novemberében a Pesti Vigadóban. Mára kialakult saját zenéje viszont már nem köthető szorosan egy műfajhoz sem. A pillanat teremtő erejéből fakadó rögtönzés az egyik alapja a művészetének. Koncertjein az úd történelmi vándorútját járva megjelennek perzsa, arab, örmény és török dallamok, valamint a Mediterráneum térségének közép- és reneszánsz-kori zeneisége mellett a jelenkori lantszerzők dalai és saját szerzeményei is.
Nagyzenekarával, a Kobza Vajk Group első felállásával (2008-2013) új utat nyitottak a hazai orientális és kortárs magyar népzene felé. A formációval 2008-ban Trafó különdíjat nyertek, mely eseménytől számítva szinte majdnem minden évben összeáll pár koncert erejéig a müncheni Thomas Gundermann-nal, aki a marokkói duda és a maori fúvóshangszerek mestere. A régi idők zenéjét korhűen előadó Kecskés Együttes állandó tagjaként 2023-ban Magyar Örökség Díjban részesült. Az újjáalakult Kobza Vajk Group pedig 2024 őszén telt házzal mutatkozott be Budapesten, a Magyar Zene Házában. Eddigi munkássága tucatnyi lemezen elérhető a világhálón.
Munkáinak egyik legfontosabb szellemi útjelzője a mindenben ott élő eredendő, a bennünk élő végtelen megidézése. Erre az meditatív utazásra hívja és viszi magával hallgatóságát.
Fotó: Grúz Bence • 2023
Eddigi megjelenések:
2003 • Őstánc (& Ökrös Csaba) | Album
2010 • Növessz Szárnyakat! | Single
2011 • Oud & Bass Koncert | Ep
2012 • A Nautilusz Ébredése (& Thomas Gundermann) | Album
2014 • Fák És Gyökerek (& Heidrich Roland) | Album
2015 • Sanliurfai Látomás | Single
2015 • Elmozdult Világ | Album
2016 • A Megidézett Eredendő (& Úzgin Űver) | Ep
2017 • Ez az idő nem idő, ez a hely nem hely (& Weixelbaum Laura) | Album
2018 • Harrán szellemei • 2007-2011 | Album (Válogatás)
2019 • Kara Libanon | Ep [Vinyl]
2020 • RÓ (& Szabó Sándor) | Album
2020 • ILLANÁS | Album
2021 • Rejtek (& Szabó Sándor) | Album
2022 • A zománc-mágus titkos imái | Ep
2022 • A gyermekkor vége | Single
2022 • Kozmikus Álomhajó I-II. (VHK Cover) | Single
2023 • Bégo Mustafa lebegő kertjei | Maxi
2023 • Csillanás | Album
2024 • 3 (Élőfelvétel 2024) | Ep
2024 • Orfeusz kertjében & Pomona (& Győrffy Ákos) | Ep
2024 • Elrejtett világ 2014-2024 | Mix (Válogatás)
Közreműködések:
2016 • Zselenszky: Dobogó Könyv | grafika – könyvborító
2017 • Zselenszky: Méhdi levelei Smirnához | grafika – könyvborító
2017 • Maradjon nálatok jó emlékezetem – Kobzos Kiss Tamás emlékére (album) | zenész – közreműködő
2017 • Heinczinger Mika – ÉgIgézők (album) | zenész – közreműködő
2018 • Zselenszky – Filter Mudra I. (album) | zenész – közreműködő
2020 • Thy Catafalque – NAIV (album) | zenész – közreműködő
2021 • Zselenszky – Magyarországon nem történt semmi (Ep) | borító grafika, zenész – közreműködő
2022 • Burns Kati – Napnak a húgánál (Album) | zenész – közreműködő
2023 • Waves of Budabeats (15 Years) (album) | zenész – közreműködő
Kiállítások:
2014.09.19 • Ősképek, új vonalak | Hangya Ház, Törökkoppány
2015.10.31 • Az Eredendő | Vajda Lajos Stúdió, Szentendre
2016.03.13 • Az Eredendő | Kis Á Galéria, Budapest
2018.03.20 • A világokat szülő látófa regéi | Macska Galéria, Budapest
2019.11.08 • A megidézett Eredendő | Bernáth Ref. Iskola, Vác
Ajánlások, sajtóvisszhang (2013-2023):
,,A kreativitás időben és térben sem ismert határokat Kobza Vajk zenéjében, ahol kortalan párost alkotott a környezeti zaj a perzsa eredetű hangszerekkel.” (Magyar Nemzet, 2023.03.14)
,,…mintha egy távoli naprendszer tradicionális zenéje lenne” (Magyar Krónika, 2023.03.07)
,…meditatív és mély anyag, nagyon el lehet – és erősen ajánlott – benne mélyedni.” (ear.hu magazin, 2021.05.11)
…mintha az emberi tudat legmélyének titkaiként kúsznának elő a hangok…” (Magyar Nemzet, 2021.03.14)
„…egyszerre támaszkodik ősi hagyományokra és hoz létre új hagyományt.” (Recorder, 2021.02.11)
„Nem csupán megjelent egy jó magyar lemez, hanem olyan lemez ez, amely a világon bárhol megállja a helyét…” (Magyar Krónika, 2020.09.26)
„Kobza Vajk lemeze a kortárs magyar zenekultúra egyik új magaslati pontja, nagyszerű lelki és szellemi utazás az időtlenség birodalmában!” (Mandiner, 2020.07.16)
„Az Illanás szépsége, finomságai, ötletei nem adják magukat könnyen, de érdemes rászánni a figyelmet. ” (Recorder, 2020.06.25)
„Magukra a hangokra figyelünk… az úd ősi hangulatú, komor, játékos vagy titokzatos gyöngysoraira.” (Magyar Nemzet, 2020)
„…megragadhatatlanul elillanó, sejtelmes folyamatzene…” (Recorder, 2020)
„…leginkább szakrális zenének, mantrázós, világokat át- és bejáró sámánisztikus éneknek nevezném (meg sem lepődtem, mikor láttam, hogy az ilyen terepen kiváló Kobza Vajk vendégszerepel benne oud nevű hangszerén).” (Hammer World Hungary, 2019/05)
„Guaranteed to brighten up your sonic sinuses. Beautifully sonic and expressive!” (Matt Howden / Sieben, 2017)
„Egészen sajátos és különös, egyáltalán nem szokványos…” (Metal Hammer World Hungary, 2017/07,)
„Vajk művészete program művészet, s így aztán minden egyes alkotása egy meditációs program az eredendő megszólítására és előhívására.” (Toót-Holló Tamás – író, MTA irodalomtudomány kandidátusa, 2016.03.13.)
„Kobza Vajknak már a neve is invokáció az új generáció falzúzó improvizatív ős-zenéjének. Visszatér az ős- eredethez.” (Múzsák Csókja, művészeti magazin 2015.04.22)
„Hitelesen nyúl vissza a legősibb zenékhez és nem is kell messzire nyúlkálnia, mert valahogy benne van a srácban az ősiség.” (Pesti Est-Szimpla Kert ajánló, 2013.06.26 )
„Ez a zenekar olyan különleges, varázslatos zenéket is játszik, ami a világon egyedülálló, és egyben lenyűgöző hatású, egyfajta utazás az évmilliókhoz, a letűnt korok örökké ragyogó emlékéhez. Remélem, ezzel a koncerttel is sikerül felhívni rájuk a figyelmet. Nem látok az elkövetkező 15 év számára nagyobb zenei ígéretet annál a zenénél, amit ők játszanak.” (Grandpierre Attila – zenész, csillagász, 2013.04.13. )