Egy régi barát és zenésztárs, Ökrös Csaba (1960-2019) hegedűművész emlékére
by on július 17, 2019 in Hírek

Csabával három hónappal azelőtt beszéltem telefonon utoljára, mielőtt végleg az örök vadászmezőkre távozott. Akkor szomorúan, halkan fűzte a szót: nagyon nincs jól, de sok terve van és örülne, ha csinálnánk újra egy lemezt, de most „törököset”. Haboztam, de mondtam neki, hogyha majd újra otthon lesz, akkor beszéljünk róla. Most már igazán otthon van, de ott már nem készülhet új lemez. Sajnálom, Csaba mester!
Most van kerek húsz éve, hogy Krakkóban a Jagelló Egyetem udvarán zöldfülű, kezdő kobzosként kísértem az ő virtuóz hegedűjátékát. Bár alig tudtam még játszani a hangszeren, ő lelkesített, bátorított. Számomra ez volt az egyik legnagyobb dolog, amit kaphattam tőle; az inspiráció. Ő beszélt rá, hogy készítsük el a lemezt, amely Őstánc címmel meg is jelent 2003-ban (100 darabos, limitált, kereskedelemben nem kapható példányszámban), és amelynek a lemezbemutató koncertje a Pesti Vigadóban volt azon év november 22-én. A koncertről méltató kritika jelent meg a FolkMAGazinban (2004/I.). Az Őstánc lemezt – annak ellenére, hogy örömmel és büszkeséggel tölt el, hiszen a nagy Ökrös Csaba mesterrel közösen készült – szégyellem. Talán még érnie kellett volna az anyagnak és többet kellett volna gyakorolnom. A technikai tudásom is enyhén szólva szegényes volt. Nagyon nem vagyok megelégedve azzal, amit és ahogyan játszom rajta. A hangfelvételre egy házi stúdióban került sor, de kevés időnk volt a felvételre, mondhatni csupán egyszer volt alkalmunk feljátszani a számokat. A keverés is silány lett. A felvétel sávjai sincsenek már meg, így a lemezen hallható hanganyagot digitalizáltam és teszem most újra elérhetővé a világhálón. Legutoljára 2004-ben játszottunk együtt egy erdélyi lakodalomban, ahová egyenesen Lengyelországból érkeztünk egy borfesztiválról. A finom, aranyérmes borból maradt még a vászontáskában és igencsak a palack aljára nézett Csaba mester. A lakodalomban a játék közben kis pihenőt tartottunk, majd folytatni kellett volna a nagy talpalávalót, de Csaba eltűnt. Egy órán keresztül kerestem amikor is megtaláltam őt a közeli parkolóban két autóbeálló között. A hátán feküdt és nézte a csillagokat. Hirtelen azt hittem rosszul van, de szólt, hogy menjek oda. Ragyogó szeme nyitva volt és fura mód jómagam is mellé feküdtem a nyirkos aszfaltra és tekintetem a tiszta éjszakai égboltra szegeztem. Így feküdtünk egymás mellett, majd kisvártatva megszólalt: – Ezeknek ott a lakodalomban fogalmuk sincs, hogy mekkora csoda a teremtett világ! Van-e ennél szebb, Vajk barátom? Van-e ennél szebb??? Nem hiszem! Isten csodája! De mégis, az összes csillagnál is még nagyobb csoda az, hogy van muzsika. Nem értem, hogy létezhet, de így van! Vajk, sose hagyd abba a zenélést!
Ebben maradtunk. Természetesen aznap este nem fizettek ki minket, de olyan útravalót kaptam Csaba mestertől, ami megfizethetetlen!
Drága Csaba mester! Köszönök minden együtt zenélést, tanítást és jó szót, amit kaptam tőled!
Vigyázz magadra és kívánom, hogy lelked leljen békére és remélem, hogy minél több jó benyomással távozol ebből szférából! Jó utat! Ég és Föld veled, barátom!

Áldás,
Kobza Vajk

2019.07.15

Ökrös Csaba & Kobza Vajk | Őstánc
(Traditional Hungarian Folkmusic)
Megjelenés | Released: 2003.11.22
Borítókép | Cover photo: Kobza Vajk

Régi lemez kiadása új köntösben Ökrös Csaba (1960-2019) Liszt Ferenc-díjas hegedűművész emlékére | 2019
In memoriam Csaba Ökrös violinist | Album Re-issue in 2019 (Digital Release Only!)
Letöltés | Download: https://bit.ly/2Geaiso

Ökrös Csaba | hegedű
Kobza Vajk | koboz
Herczeg László | def, ütőhangszerek
Nagy Zoltán | dob, ütőhangszerek
Molnár Péter | töröksíp, kaval, fúvósok

1. Szírmayné 04:59
2. Kettős 04:13
3. Fél oláhos 02:55
4. Bukovinai 02:14
5. Rákóczi induló 05:07
6. Rókatáncz 04:32
7. Apponyi tánczok 04:02
8. Tűz lángja 02:58
9. Sepsies 06:16
10. Erdélyies 03:59

Ökrös Csaba & Kobza Vajk © Szerzői kiadás
Minden jog fenntartva! All rights reserved!
2003

2015 (c) Kobza Vajk - Minden jog fenntartva