Göncölhajtók
by on szeptember 1, 2016 in Írás és Jel

Göncölhajtók

Hajtják hajtják a Göncölt, a nagy szekeret,
kik éltek már fekete, álmatlan teleket.

Csillaghéjas tej-paláston utazók,
kóbor gyermeklelkek loholnak az ölbe.
Titokzatos erők gyűlnek űristen-ökölbe.

Hajtják hajtják a Göncölt, a nagy szekeret,
kik éltek már fekete, álmatlan teleket.

Foggal s örömmel,
ősanyánk összetartja a kerekeket
a szemközt álló recsegő gyerekeket.

Hajtják hajtják a Göncölt, a nagy szekeret,
kik éltek már fekete, álmatlan teleket.

Egy éj-tollas szárnyas őspár várja,
hogy élettel töltődjenek a sötét terek,
s életvízzel pirosodjanak az erek.

Hajtják hajtják a Göncölt, a nagy szekeret,
kik éltek már fekete, álmatlan teleket.

Kiapadhatatlan forrás fakad.
Nevesincs Naprendszerek hajlékká válnak,
tengernyi őshajakban is már lelkek hálnak.

Ma is hallani, látni: agg bölcs ajkáról lefolyni
a tágas, kerek mindenség szavát.
Küllők ropognak világokon át.

Hajtják hajtják a Göncölt, a nagy szekeret,
kik éltek már fekete, álmatlan teleket.

2016.08.31 K.V.

2015 (c) Kobza Vajk - Minden jog fenntartva