Rég bukott tüzes serpenyő az elmosódó hab-határban: valami én veszett. Ősz-festett hajak ünnepélye, kínra csavaró belek s szorongók epéje:
Vártam arccal a holdnak dőlve, hogy a világ átfúrja a sötétséget s az alagútba lépve láng legyek, ne sár. Ne
Bokacsont fázón deres az éj. Üktől örökölt ezredéves kéj dalol zsigeremben s dacol fehér pusztaságommal. Sziget magánya hív: legyek hűs
Dermed a föld Benn teorbo szól, künn dermed a föld, tollas koppan. Ahogy kérget ér lába messziről köszön rá az
A szív félrevert harang, Kimereszti szemét és révedezve lesi édesanyám súlytalan testét, amint elereszti, átlépi világunk fájlaló korát, hogy gyötrődés
(cím nélkül) II. Márvány az arc és falikút, hol az emlék végigcsorog s amit váratlan felperzsel egy égre akasztott korong.
Vétek Ha kiabálsz s kiabálok tudni kell: se te, se én nem vagyunk. Sehol. Vétkes szavaink kipárnázott pokol, mit kényelemből
Múltra tekintve Neonlámpa vált pirosról kékre, aszfalton szarvas kopog, kínt bőg az égre. Szétfröccsenő éj ken boltozatot, szűkölő szív kér
Egy afgán lány húrjain Festményről homok pereg. Hegyek képe torzul. Sziklába vájt nevek tűnnek el. Tajtékzó szemcsék súgnak körbe s
Tátongó seb-idők Sós-keserű szelek: tátongó seb-idők, kezek. A forgó tövestül kifordul. Nincs másom csak ez a bordó szorongás, ez az
(cím nélkül) Ránk roppanó, szakadó hegyek. Megtört égi jelenségek közé rohan a hallgatás s látom, miképpen zaklatottság gyökerez e véges
Irgalmat a valósnak! Látod világunk? Megannyi földi féreg riadása. És egy megkövezett egér feje, zúdul a jaj, az ismeretlen az
Aranyló köntösben Neve kínozta majd elhagyta azt. Fiamnak nem hagyok ily örökséget! – rebegte, s kiköpte a gyökérmérget. Serdülő volt,
A lovagkirály Egy nejlon faágra akadva táncol az éj levesében. Járda felett kapkod semmibe ízülete, mint a görcs. A messziről
Álom hava A határban szénfekete ágak, kibuggyant naspolyák, egy állat lázasan döhög. Talpam alatt pattannak a görcsök, roppannak a jégre,
Befagyott időnk Ruba Szilvi (1972-2019) barátom emlékére Van, aki nem tud temetni. Kopjafának dőlök, fehér tollad vörösen hever avar alatt.
Réveteg emlék Nézd! Megbabonáz a kép. Távoli harangok az űrben: két bolygó fejünk felett rögvest összekoccan. Lásd, csukódik a szemem!
“Már nincs az a ház, az az ajtó, s az a zár. Csak a kulcs maradt.”
Ostrom Arcomon apaság verejtéke csordul, talajra hull. Magukba isszák föld-erek, e megnyílt, szent sebzett terek. Várnak ősfalaim. Erőd vagyok? Pedig
Egy megkerült koronaőr históriája Aranyszín fák ágai nyílásra hasították világunk hasát. Valamikor két hold volt az égen! A zöld ég
Párhuzamos valóságok összecsúszása: A fülesemben épp Thy Catafalque – Szervetlen c. száma zeng, amikor (Szentendrén) a Fő téren lévő étteremben
Ima a lélek elhagyott részeihez Látod-e miképp szorít lelket a város? Látod-e miképp gyengít testet a város? Lelkem rég elhagyott
Kivágom Fürkészem őrület-tépte arcod, amint fújod a kádat penészölővel. Kanapén heverve látom: a sarkon sietve befordulsz míg három vénasszony köszön
Elmúltaknak Isten kardjaként a gyomos földből agancs mered égnek. Sírás szüremlik a csontból, kozmosz porának nedve. Ezer évnyi álom értelme
Töredékek Piros még a var körül. Valaki ágyat vet, tükröt törül, iszkoló szellem felett. Űr. Egy égő fénygolyó: minden nap
Nevesincs erő Számtalan ideje az űrön át fénnyel itat egy nevesincs erő. Lángnyelvként hasadtunk e tüzes sárgolyóra. Akkor éreztelek s
Éj-ladik Szemed mögé sodródott a volt dolgokkal teli csónak. Történelmen kívüli időt jósolnak fagyott pálmák. Suhanó fahajóban tenger-üledék, hűs verejték.
Kérgemben (Tarcsi Évának ajánlva!) Kérgemben érzem, mint egy váratlanul elpusztuló, ismeretlen faj utolsó példánya, úgy haldoklik bennem a közös emlék.
Tejúton érkező lélmadarak Vérző köldökök, napasszony tején csüngők. Tej-ligetek, bő tömlők ragyognak setét, kopár hold mögött. Látóhatár nélkül, csendpalástot szövő
Kútlélek Kútlélek. Zubogás. Napnyalábot kajtat a sötét lombú, késő hajnali rengeteg. Nem tudja, pislákol-e piros virág, parázs hamu alatt? Nem
Tótágast! Csontokat számolok, hátha van fölös mit odaadhatok. Nem-tudásom is elosztanám. Tótágasból vissza- húznám. Kint fénytől áznék, dobolás helyett csörgőt
Tejszínű emlék Kormos köldök, kölök-kor halványul, porrá válik csontok között. Ezüst erdőben tejszínű lombkoronákról, puha kövek hullanak. Fák hallanak. Ágakról
Öreg apónk lába nyomán fekete víz. A nehéz anyag leülepszik és a víz felszíne kristályosan áttetszővé válik. A zavaros pocsolyát
Mondolatok Távoli tájak viszontlátottként köszöntve magukhoz ragadnak. Négy ősanya varja sebeinket, három szín köntösük alá rejtezünk. Leomlott kövek helyén, csontokból
Reg’ egy látófáról Látófán révedni: semmibe tévedni a mindenség alatt. Alatta és mögött, arrébb rögöt lökött, csodájára járnak. Katlan, tónál
Eszmélés Óriás hazugság árnyékánál hűsölünk. Lombok alján tört fény remeg. Milliónyi apró szemhéj a pislákoló levelek. Váratlan kegyelem: csiklandozó sugár
Váratlan igézés Éhszáj, méhszáj, rozsdafarkú-háj! Éhszáj, méhszáj, rozsdafarkú-máj! Göncöl-küllőn fogódzkodtunk hol átfordul a tér. Csillagsarkán talpunk alatt most is lüktet
Kőarcok Hajdanán ősöket faragó vésők csengtek. Emlékezők hajoltak fényes kőarcok előtt. Fohászunkat ma eső mossa, kőarcuk mohával benőtt. A kurgánok
Út a szellemházhoz Minden út a szellemházhoz vezet. Minden lépés: szellemtánc. Noszogatnak füstkezek: még hét mérföld! Csizmámon rejtjelek. Az utolsó
Én határai Mikor elmúlik vágyból a hajlam szétválasztani: sötétből a fényt, ősből az újat, Napból a Holdat, jóból a szépet,
Csontokból rakott világ Világom csontokból rakatott. Mert, a világ csontokból rakatott. Égtejem, én vérem. Szaladj a fák közé! Égtejem, én
E mesét álmodni Súlya van az illanó pillanatoknak. Öröklétre kacsintó szemekben kócsagpehely. Rám várt, szívednél lejjebb a királyi kehely: Valakire,
(F)elmenők emlékére, 1956 Arcok merednek a gyűrt, sárgult képeken. Sarkukon törés, golyónyom helye. Ifjak: láng szemekkel látó időtlen vének. Régvoltban
A végtelent megérintő ember új eonjának imaginációja: Gyógyító igét szólni s lelket lehelni szürke testekbe. Tűzpillangót varázsolni űr-mély, fekete szemekbe.
Üző A másik álomban a levelek felfelé hullanak, és lefele tág az ég. Összegyűrődő zsákokat hallani, avarropogást. Hold-szálltakor, reggeltől reggelig
Rájöttem miben szenvedek évek óta: csillagkapuzárási pánikban. 2016. K.V.
Göncölhajtók Hajtják a Göncölt, hajtják a nagy szekeret, kik éltek már álmatlan, fekete teleket. Csillaghéjon, tej-paláston suhanók, kóbor lelkek loholnak
Éji kérdés Kérdem az éj árnyait: van-e valami a romláson túl? Egy élő fából kisarjadt kapaszkodó?! Fakérgek illatától terhesen lélegzem
Jelképpé válva (Németh László Fritz-nek ajánlva!) Három szem mered a látóhatárra. Nap szentül. Szokatlan zamatú az elmúlás. Az éj egy
Napi hátramaradt feladatok: 1. Nagy kanállal merni a mindenségből. 2. Két kézzel inni a fodrozódó csillagvízből. 3. Hálából vizet csurgatni
“Az álom nem irányíthatatlan, ha egy sodró folyón feküdve, kavargó csillám-habok közt, láthatatlan karmazsinvörös fonalakkal kötöd össze magadban a
Ezüst – arany avatás Végre felavattam az ezüst-arany szobát. A hálóm ezüst lett, a nappalim arany. A tér azóta más
Kifordult Világ Igricei Csalfa dalokkal lármáznak igricek, kopott ujjú nyenyerések. Agyag-sípokon szuszognak, hamis körtemuzsikán a bágyadt, viaszos szájszélek. Őrjöngő huhogással
Éhes szellemek elűzésének regéje Éhes szellemek lakomáztak gyenge testemből. E torhoz méltó lábszárcsont sípon zengtek győzelmi dalt. Vérem folyik elmúlt
Üzenet a szellemvilágból Ha a jelenben lennél, láthatnád azt aki vagy. Öröklétbe hajló csillagnak szülötte. Ős. Hajolnál és hallanál, hajolnál
Világfáról letekintő, minden-tudástól túlcsordult öreg szellem fürkészi a nézhetetlent. Áttetsző, tiszta rés. Az agg ledob egy hírvivőt: egy árnypostás károgót.
Egy pillanatnyi virág textúrája Megrémisztett ez a könnyed bomlás, amint megláttam egy elhulló szirom szövedékét. Feléje fordítottam tenyerem a rács
Hívás Éjszak. Érzem felém fúj. Belém búj rég-jeges vágy. Sarkcsillag. Álomban vándorolok. Innen amoda. Mezítelen húsom hókristállyal fedném s éber
Ereszkedem Szétmállott csillagfény tekint vissza rám a kút mélyéről. Szófüzért dob le kötélként a Szellemhajó, hogy azon kapaszkodva, rángatva a
Nem az lettem Nem mélyült az arc s nem lett forró az ágy. Elfeledem e merülést. Hajad levágom. Nem hajbókolnak
Csendkirály Láng-tengeren utazó tutajos partot ér, hol csendkirály honol. Ragyogó kövekkel kirakott némaság-palástban ül, királykék templomában. Látja bennem őt, aki
Árny pattant Feigli Gábor emlékére! Legutoljára mikor árny pattant, életre kelt a halhatatlan. Mégse adtál nevet az idődnek. Dagadó holdnál
Törött szárnnyal (Feigli Gábornak ajánlva!) Törött szárnnyal születtél s látni lassan forradó sebeket, húsban forgató gyógyító ecseted. Csupán a szív
Sólyomnak ágya Égi hajó ringatta álmaim, a sólyom ágya ismerte csupán vágyaim. A fekvő elmerült a barlang világában, s nem
Az ősasszony Száraz, fagyott földre hintett magként húzott ölébe ősasszony. Tószemében a világ teljessége tükrözött örvényt s szekereken rést lesve