Aranyló köntösben Családneve kínozta s elhagyta azt egy lant nevéért. Fiának nem ad ily örökséget gondolta s kiköpte a gyökérmérget.
A lovagkirály Egy nejlon faágra akadva táncol az éj levesében. Járda felett kapkod semmibe ízülete, mint a görcs. A messziről
Álom hava A határban szénfekete ágak, kibuggyant naspolyák, egy állat lázasan döhög. Talpam alatt pattannak a görcsök, roppannak a jégre,
Befagyott időnk Ruba Szilvi (1972-2019) barátomnak ajánlva! Van, aki nem tud temetni. Kopjafádnak állok háttal, fehér tollad vörösen hever az
Réveteg emlék Nézem amint megbabonáz a kép. Távoli harangok az űrben: két bolygó fejünk felett majdnem összekoccan. Sötét csíkok hagyják
Jelek nélkül Ég dördül izzó kunyhó felett. Úgy zokogunk magunkban, mint egy elfeledett isten ki magára sem ismer, csak a
“Már nincs az a ház, az az ajtó, s az a zár. Csak a kulcs maradt.”
Ostrom Homlokon apaságom verítéke csordulva talajra hull. Magukba isszák föld-erek, e megnyílt, szent sebzett terek. Várnak ősfalaim. Erőd vagyok? Pedig
Egy megkerült koronaőr históriája Aranyszín fák ágai hasítják nyílásra világunk hasát. Valamikor két hold volt az égen! A haragoszöld ég
Párhuzamos valóságok összecsúszása: A fülesemben épp Thy Catafalque – Szervetlen c. száma zeng, amikor (Szentendrén) a Fő téren lévő étteremben
Ima a lélek elhagyott részeihez Látod-e, hogy szorítja lelkem a város?! Fogyó holdként zsugorodik, miképp féreg rág a boltban, ágon
Kivágom Fürkészem őrület-tépte arcod, amint fújod a kádat penészölővel! Az ágyunkon heverve látom: a sarkon sietve befordulsz míg három vénasszony
Elmúltaknak Istenek kardjaiként a zsíros földből agancsok merednek. Égnek. Sírás hallatszik csontokból: kozmosz porának nedve. Harmincnégy évnyi álmom értelme van
Töredékek Piros még a var körül. Valaki ágyat vet, tükröt törül, iszkoló szellem felett. Űr. Egy égő fénygolyó: minden nap
Nevesincs erő Számtalan ideje az űrön át fénnyel itat egy nevesincs erő. Lángnyelvként hasadtunk e tüzes sárgolyóra. Akkor éreztelek s
Éj-ladik Szemed mögé sodródott a volt dolgokkal teli csónak. Történelmen kívüli időt jósolnak fagyott pálmák. Suhanó fahajóban tenger-üledék, hűs verejték.
Kérgemben (Tarcsi Évának ajánlva!) Kérgemben érzem, mint egy váratlanul elpusztuló, ismeretlen faj utolsó példánya, úgy haldoklik bennem a közös emlék.
Tejúton érkező lélmadarak Vérző köldökök, napasszony tején csüngők. Tej-ligetek, bő tömlők ragyognak setét, kopár hold mögött. Látóhatár nélkül, csendpalástot szövő
Kútlélek Kútlélek. Zubogás. Napnyalábot kajtat a sötét lombú, késő hajnali rengeteg. Nem tudja, pislákol-e piros virág, parázs hamu alatt? Nem
Tótágast! Csontokat számolok, hátha van fölös mit odaadhatok. Nem-tudásom is elosztanám. Tótágasból vissza- húznám. Kint fénytől áznék, dobolás helyett csörgőt
Tejszínű emlék Kormos köldök, kölök-kor halványul, porrá válik csontok között. Ezüst erdőben tejszínű lombkoronákról, puha kövek hullanak. Fák hallanak. Ágakról
Öreg apónk lába nyomán fekete víz. A nehéz anyag leülepszik és a víz felszíne kristályosan áttetszővé válik. A zavaros pocsolyát
Mondolatok Távoli tájak viszontlátottként köszöntve magukhoz ragadnak. Négy ősanya varja sebeinket, három szín köntösük alá rejtezünk. Leomlott kövek helyén, csontokból
Reg’ egy látófáról Látófán révedni: semmibe tévedni a mindenség alatt. Alatta és mögött, arrébb rögöt lökött, csodájára járnak. Katlan, tónál
Eszmélés Óriás hazugság árnyékánál hűsölünk. Lombok alján tört fény remeg. Milliónyi apró szemhéj a pislákoló levelek. Váratlan kegyelem: csiklandozó sugár
Váratlan igézés Éhszáj, méhszáj, rozsdafarkú-háj! Éhszáj, méhszáj, rozsdafarkú-máj! Göncöl-küllőn fogódzkodtunk hol átfordul a tér. Csillagsarkán talpunk alatt most is lüktet
Kőarcok Hajdanán ősöket faragó vésők csengtek. Emlékezők hajoltak fényes kőarcok előtt. Fohászunkat ma eső mossa, kőarcuk mohával benőtt. A kurgánok
Út a szellemházhoz Minden út a szellemházhoz vezet. Minden lépés: szellemtánc. Noszogatnak füstkezek: még hét mérföld! Csizmámon rejtjelek. Az utolsó
Én határai Mikor elmúlik vágyból a hajlam szétválasztani: sötétből a fényt, ősből az újat, Napból a Holdat, jóból a szépet,
Csontokból rakott világ Világom csontokból rakatott. Mert, a világ csontokból rakatott. Égtejem, én vérem. Szaladj a fák közé! Égtejem, én
E mesét álmodni Súlya van az illanó pillanatoknak. Öröklétre kacsintó szemekben kócsagpehely. Rám várt, szívednél lejjebb a királyi kehely: Valakire,
(F)elmenők emlékére – 1956 hőseinek Arcok merednek ránk gyűrött, megsárgult képeken. Sarkukon törés. Parány golyónyom helye. Hol véreztél? Mit éreztél?
A végtelent megérintő ember új eonjának imaginációja: Gyógyító igét szólni s lelket lehelni szürke testekbe. Tűzpillangót varázsolni űr-mély, fekete szemekbe.
Üző A másik álomban a levelek felfelé hullanak, és lefele tág az ég. Összegyűrődő zsákokat hallani, avarropogást. Hold-szálltakor, reggeltől reggelig
Rájöttem miben szenvedek évek óta: csillagkapuzárási pánikban. 2016. K.V.
Göncölhajtók Hajtják hajtják a Göncölt, a nagy szekeret, kik éltek már fekete, álmatlan teleket. Csillaghéjas tej-paláston utazók, kóbor gyermeklelkek loholnak
Éji kérdés Kérdem az éj árnyait: van-e valami a romláson túl? Egy élő fából kisarjadt kapaszkodó?! Fakérgek illatától terhesen lélegzem
Jelképpé válva (Németh László Fritz-nek ajánlva!) Három szem mered a látóhatárra. Nap szentül. Szokatlan zamatú az elmúlás. Az éj egy
Napi hátramaradt feladatok: 1. Nagy kanállal merni a mindenségből. 2. Két kézzel inni a fodrozódó csillagvízből. 3. Hálából vizet csurgatni
“Az álom nem irányíthatatlan, ha egy sodró folyón feküdve, kavargó csillám-habok közt, láthatatlan karmazsinvörös fonalakkal kötöd össze magadban a
Ezüst – arany avatás Végre felavattam az ezüst-arany szobát. A hálóm ezüst lett, a nappalim arany. A tér azóta más
Kifordult Világ Igricei Csalfa dalokkal lármáznak igricek, kopott ujjú nyenyerések. Agyag-sípokon szuszognak, hamis körtemuzsikán a bágyadt, viaszos szájszélek. Őrjöngő huhogással
Éhes szellemek elűzésének regéje Éhes szellemek lakomáztak gyenge testemből. E torhoz méltó lábszárcsont sípon zengtek győzelmi dalt. Vérem folyik elmúlt
Üzenet a szellemvilágból Ha a jelenben lennél, láthatnád azt aki vagy. Öröklétbe hajló csillagnak szülötte. Ős. Hajolnál és hallanál, hajolnál
Világfáról letekintő, minden-tudástól túlcsordult öreg szellem fürkészi a nézhetetlent. Áttetsző, tiszta rés. Az agg ledob egy hírvivőt: egy árnypostás károgót.
Egy pillanatnyi virág textúrája Megrémisztett ez a könnyed bomlás, amint megláttam egy elhulló szirom szövedékét. Feléje fordítottam tenyerem a rács
Hívás Éjszak. Érzem felém fúj. Belém búj rég-jeges vágy. Sarkcsillag. Álomban vándorolok. Innen amoda. Mezítelen húsom hókristállyal fedném s éber
Ereszkedem Szétmállott csillagfény tekint vissza rám a kút mélyéről. Szófüzért dob le kötélként a Szellemhajó, hogy azon kapaszkodva, rángatva a
Nem az lettem Nem mélyült az arc s nem lett forró az ágy. Elfeledem e merülést. Hajad levágom. Nem hajbókolnak
Csendkirály Láng-tengeren utazó tutajos partot ér, hol csendkirály honol. Ragyogó kövekkel kirakott némaság-palástban ül, királykék templomában. Látja bennem őt, aki