“Már nincs az a ház, az az ajtó, s az a zár. Csak a kulcs maradt.”
Ostrom Merengő apaság homlokáról az elszántság földre hull. Ott egy csepp tej likas kövön. Ott meg óriás lépked ködön! Bevehetetlen
Egy megkerült korona őrének tanácsa: Aranyszín fák ágai hasítják nyílásra a sötét járatok hasát. Látod? Két Hold az égen! A
Ima a lélek elhagyott részeihez Látod-e, hogy gyengíti lelkem a város?! Fogyó holdként zsugorodik, miképp féreg rág a botban. Ágon
Szánom Fürkészem őrület-tépte arcod, amint fújod a kádat penészölővel! Az ágyunkon heverve látom: a sarkon sietve befordulsz míg három vénasszony
Elmúltaknak Istenek kardjaiként a zsíros földből agancsok merednek. Égnek. Sírás hallatszik csontokból: kozmosz porának nedve. Harmincnégy évnyi álmom értelme van
Két töredék Piros még a var körül. Valaki ágyat vet, tükröt törül, iszkoló szellem felett. Űr. Egy égő fénygolyó: minden nap
Nevesincs erő Űr setétjén át számolatlan esztendeje fénnyel itat egy nevesincs erő. Idő, az ereklye. Lángnyelvként kavarogtunk e tüzes sárgolyóra.
Volt dolgok Szemed mögé sodródott a volt dolgokkal teli csónak. Történelmen kívüli időt jósolnak fagyott pálmák. Suhanó fahajóban tenger-üledék, hűs
Kérgemben (Tarcsi Évának ajánlva!) Kérgemben érzem, mint egy váratlanul elpusztuló, ismeretlen faj utolsó példánya, úgy haldoklik bennem a közös emlék. Kövek
Tejúton érkező lélmadarak Vérző köldökök, napasszony tején csüngők. Tej-ligetek, bő tömlők ragyognak setét, kopár hold mögött. Látóhatár nélkül, csendpalástot szövő
Kútlélek Kútlélek: forrásként zubog föl. Napnyalábot kajtat a sötét lombú, késő hajnali rengeteg. Nem tudja, pislákol-e piros virág, parázs hamu
Tótágast Csontokat számolok, ha van fölös mit odaadhatok. Nem-tudásom elosztanám. Tótágasból vissza- húznám. Kint fénytől áznék, dobolás helyett csörgőt ráznék,
Tejszínű emlék Kormos kölök-kor halványul, porrá vál’ csontok között. Ezüst erdőben tejszínű lombkoronákról, puha kövek hullanak. Fák hallanak. Ágakról pattogó
Mondolatok Távoli tájak viszontlátottként köszöntve magukhoz ragadnak. Négy ősanya varja sebeinket, három szín köntösük alá rejtezünk. Leomlott kövek helyén,
Reg’ egy látófáról Látófán révedni: semmibe tévedni a mindenség alatt. Alatta, vagy mögött, arrébb rögöt lökött, csodájára járva. Árva ki
Megmutathatatlan Óriás hazugság-fa árnyékánál, lombok alján hűsölünk. Ágai közt tört fényt remegve, ólmos szemhéjakkal. Nem várt kegyelem: ránk törnek csiklandozó
Váratlan igézés Éhszáj, méhszáj, rozsdafarkú-háj! Éhszáj, méhszáj, rozsdafarkú-máj! Göncöl-küllőn csimpaszkodtunk, hol átfordul a tér. Csillagsarkán talpunk alatt ott is lüktet
Kőarcok Hajdanán ősöket faragó vésők csengtek. Emlékezők hajoltak fényes kőarcok előtt. Fohászaikat eső mosta, kőarcuk mohával benőtt. A kurgánok felett
Út a szellemházhoz Minden út a szellemházhoz vezet. Minden lépés: szellemtánc. Noszogatnak füstkezek: még hét mérföld! Csizmámon rejtjelek. Az első
Én határai Mikor elmúlik vágyból a hajlam szétválasztani: sötétből a fényt, ősből az újat, Napból a Holdat, jóból a szépet,
Csontokból rakott világ / Ima Világom csontokból rakatott. Mert, a világ csontokból rakatott. Égtejem, én vérem. Szaladj a fák közé!
E mesét álmodni Súlya van az illanó pillanatoknak. Öröklétre kacsintó szemekben kócsagpehely. Rám várt, szívednél lejjebb a királyi kehely: Valakire,
Felmenők emlékére (1956 hőseinek!) Arcok merednek rám gyűrött, megsárgult képeken. Sarkukon törés, parány golyónyom helye. Hol véreztél akkor? Hogy éheztél
A végtelent megérintő ember új eonjának imaginációja: Gyógyító igét szólni s lelket lehelni szürke testekbe. Tűzpillangót varázsolni űr-mély, fekete szemekbe.
Üző Egy másik álomban a levelek felfelé hullanak, és lefele tág az ég. Összegyűrődő papírzsákokat hallani, avarropogást. Hold-szálltakor, reggeltől reggelig
Rájöttem miben szenvedek évek óta: csillagkapuzárási pánikban. 2016. K.V.
Göncölhajtók Hajtják hajtják a Göncölt, a nagy szekeret, kik éltek már fekete, álmatlan teleket. Csillaghéjas tej-paláston utazók, kóbor gyermeklelkek loholnak
Éji kérdés Megkérdem az éj női árnyait: van-e a romláson túl valami? Egy érezhető, fából kisarjadt kapaszkodó?! Válaszra várva: Fakérgek
Jelképpé válva (Németh László Fritz-nek ajánlva!) Három kő szemünk a látóhatárra mered. Nap bukik alá az égen. Szokatlan zamata van az elmúlásnak.
Napi hátramaradt feladatok: 1. Nagy kanállal merni a mindenségből. 2. Két kézzel inni a fodrozódó csillagvízből. 3. Hálából vizet csurgatni
“Az álom nem irányíthatatlan, ha egy sodró folyón feküdve, kavargó csillám-habok közt, láthatatlan karmazsinvörös fonalakkal kötöd össze magadban a
Ezüst – arany avatással Végre felavattam az ezüst-arany szobát, a hálóm lett ezüst, a nappalim arany. A színek azóta más
Kifordult Világ Igricei Csalfa dalokkal lármáznak igricek, a kopott ujjú, izzadt nyenyerések. Agyagsípokon szuszognak s hamis körtemuzsikán a bágyadt, viaszos
Éhes szellemek elűzésének regéje Éhes szellemek lakomáztak gyenge testemből. E torhoz méltó lábszárcsontsípon zengtek győzelmi dalt. Vérem gránátalmabor, foly elmúlt
Üzenet a szellemvilágból Ha jelenben lennél, láthatnád azt aki vagy. Öröklétbe hajló csillagnak szülötte. Ős. Hajolnál és hallanál, hajolnál és
Világfáról letekintő, minden-tudástól túlcsordult öreg szellem fürkész nézhetetlent. Áttetsző, tiszta rés. Az agg ledob egy hírvivőt: egy árnypostás károgót.
Egy pillanatnyi virág textúrája Megrémisztett ez a könnyed bomlás, amint megláttam egy elhulló szirom szövedékét. Feléje fordítottam tenyerem a rács
Hívás Éjszak. Érzem felém fúj. Belém búj rég-jeges vágy. Sarkcsillag. Álomban vándorolok. Innen amoda. Mezítelen húsom hókristállyal fedném s éber
Ereszkedem Szétmállott csillagfény tekint vissza rám a feneketlen kút mélyéről. Szófüzért dob le kötélként a nagy Szellem, hogy azon kapaszkodva,
Nem az lettem Nem mélyül a lágy arc. Harmat ül az ágon. Másnapra elfeledem e halandó merülést. Hajadat levágom. Nem
Csendkirály Lángtengeren utazó tutajos ér partot, hol csendkirály honol. Ott ül a ragyogó kövekkel kirakott némaságpalástban, királykék belső templomában. Látja