Kőarcok
Hajdanán ősöket faragó vésők csengtek.
Emlékezők hajoltak fényes kőarcok előtt.
Fohászunkat ma eső mossa,
kőarcuk mohával benőtt.
A kurgánok felett szél zúg s búg zivatar.
Hamu leszünk mire
a kőarcok álmainkból felélednek.
– szólt az agg. Látod?!
A dombon gebék legelnek.
A halmok gyomokkal betelnek.
Három koporsónyi idő
egymásba rakva.
Annyi sem marad.
Nem maradhat!
Ott!
Valaki halad!
Befelé.
A belső oltár elé.
Láthatatlan tollas reppen az égnek.
Hangos ima rebben a szélben.
S a kőarcok újból élnek!
2017.06.23 K.V.