Kőarcok
by on június 23, 2017 in Írás és Jel

Kőarcok

Hajdanán ősöket faragó vésők csengtek.
Emlékezők hajoltak fényes kőarcok előtt.
Fohászaikat eső mosta,  
kőarcuk mohával benőtt.

A kurgánok felett szél zúg s búg zivatar.

Hamuemberek leszünk, mire
a kőarcok álmainkból felélednek.
Látod?! – mutat az agg.
A dombon gebék legelnek.
A halmok gyomokkal betelnek.
Három koporsónyi idő
egymásba rakva.
Annyi sem marad.
Annyi nem marad.
Nem maradhat!

De lám
valaki lefelé halad!
Befelé!
Valami felé.
Valami elé!

Ott, a magas égben
szárnyasok repülnek.
Hangos ima rebben most a szélnek
s lám, a kőarcok újra élnek!
S hívnak, s kérnek:
térj ölébe vissza fiam, leányom;
térj vissza ölébe a mérhetetlen térnek!

2017.06.23 K.V.

2015 (c) Kobza Vajk - Minden jog fenntartva