A lovagkirály
by on február 14, 2021 in Írás és Jel

A lovagkirály

Egy nejlon faágra akadva
táncol az éj levesében.
Járda felett kapkod semmibe
ízülete, mint a görcs.
A messziről érkező lovag,
mint meridiánokon a bölcs
végigkopog az úton hátasával. 
Pajzsán simítja Napmadarát
s tekintete hét csillagra mered.
Erdőnyi gondolat merült sárba,
sok válasz került már kárba.
A ló prüszköl, lovasa leszáll.
Csizmájáról leveri a gondot
s patása elől felragad
egy eldobott csikket.
Mély ránc üli meg homlokát,
fején igazít zománc-koronát,
csak a torok hallja mit motyog.
Pirkad.
A lovag szorítja a felkapott véget,
a megbarnult átkot
és az égen égő korongba dobja.
Így égjen mind! – kiált,
s megszívja tüdejét a végtelennel,
az épp felkelő, kerek ragyogóval.
Valahol leáll egy szív,
s valahol forrás fakad.
A nejlon végre kiszabadul,
az ágról a szemetesbe esik.
S míg a ló és harcosa távolodik,
a nagy tarajú szól,
hátuk mögött:
ég a város,
ég a ház is.
2021.02.14 K.V.
2015 (c) Kobza Vajk - Minden jog fenntartva