Az ősasszony
Az ősasszony
Száraz, fagyott földre hintett magként húzott ölébe ősasszony.
Tószemében a világ teljessége tükrözött örvényt s szekereken
rést lesve közeledtem lét-forgó tengereken.
Derűsen ontja erejét s törve bontja az úton járók
naptápláló kenyerét.
Régi gyógy ez!
Rontott testekről levált pikkelyek illatától terhes estekről
rémlik fel egy csalánszín derengés,
hímzett szoknyája alól mindenféle füvek,
nedves lecsengés.
Bölcs ő, áldást hint, oldoz, levesz!
S öléből a nedves, meleg földre letesz.
(2004-ben írt vers javított átirata) K.V.