Befagyott időnk
Ruba Szilvi (1972-2019) barátom emlékére
Kopjafádnak dőlök,
fehér toll vereslik avaron.
Van ki nem tud temetni.
Megkeményedett a tavad,
e mozdulatlan befagyott időnk:
‘mi nem enged feledni.
Mégse lelem arcod. Sehol.
Kutatom valód.
A valót fürkészem
s engem,
kit folyvást megidéz
a csupasz fájdalom…
Nem vagy hol fog vacog;
az éjszakán, ha csontra lépek.
Most se, hisz könny fakadt
harminchatot élt szememből.
Begubózva fekszem.
Nyomódik a borda,
sípol a tüdő,
a kályhában elalszik a tűz.
Hol vagy?
Hol vagyunk?
Mint feszülő víz tükrén
széthányt parazsak:
egyszer kihunyunk.
2020.12.24 K.V.