Befagyott időnk
by on december 24, 2020 in Írás és Jel

Befagyott időnk
Ruba Szilvi (1972-2019) barátom emlékére

Van, aki nem tud temetni.
Kopjafának dőlök,
fehér tollad vörösen hever avar alatt.
Megkeményedett tóra tekintek,
e mozdulatlan, befagyott időnkre.
Van, ami nem enged feledni,
mégse lelem arcod. Sehol.
Nem tudom valóban voltál-e,
sem azt, hogy én volnék-e csak,
kit merengésében folyton megidéz
a csupasz fájdalom?
Nem vagy ott, ha fog vacog,
vagy mikor éjszaka csontra lépek
és most se, mikor könny hull
immáron harminchatodik szememből.
Begubózva fekszem.
Nyomódik a borda,
sípol a tüdő,
a kályhában elalszik a tűz.
Hol vagy?
Hol vagyunk?
Mint feszülő víztükör felett
széthányt parazsak:
egyszer kihunyunk.

2020.12.24 K.V.

2015 (c) Kobza Vajk - Minden jog fenntartva