Ima a lélek elhagyott részeihez
Ima a lélek elhagyott részeihez
Látod-e miképp szorít lelket a város?
Fogyó holdként zsugorodik,
ahogy méreg rág a fogban,
fenyőn gomba dudorodik.
Látod-e miképp gyengít testet a város?
Megannyi rontó-szellemek.
Nyöszörgő kínok a hájban.
Fémet ízlelt szövetek.
Lelkem rég elhagyott részei értetek kiáltok!
Gyertek vissza ti élő erek a levélben!
Gyertek vissza a szent szó nevében!
Sót könnyező gyermek nevében kiáltok,
gyertek vissza!
Nyírfa odújába rejtett ősanya-emlék, jöjj elő!
Én hívlak a te sót síró gyermeked.
Látod-é mint bomlik az elmém, hogy szenvedek?!
Föld-húsom mára kényelmes börtön,
szárnyasom szétrepedt dobkarima,
patásom szétszakadt bőr.
Minden… minden az életemre tör!
Nyírfa odújába rejtett ősanya-emlék, jöjj elő!
Én hívlak, a te sót síró gyermeked.
Végső csend-lényedért epedek!
A múlt reánk dödög, hazug kisördög.
Tekeri torkom, szívem szorítja,
imáim mélybe taszítja.
Nyírfa koronájába rejtett ősapa-emlék, jöjj elő!
Tiszta erő-lényedért epedek!
Én hívlak, a te sót síró gyermeked.
Sót könnyező gyermeked nevében kiáltok.
Nyírfa koronájába rejtett ősapa-emlék, jöjj elő!
Látod-e, mily gyenge a karom, hogy szenvedek?!
Föld-húsom mára kényelmes börtön,
szárnyasom szétrepedt dobkarima
patásom szétszakadt bőr,
minden, de minden az életemre tör.
Szellemem foghíjas részei értetek kiáltok!
Gyertek vissza a szent szó nevében!
Gyertek vissza zengő szent zenében!
Gyertek vissza a Tejút tetejében!
Gyertek vissza!
Tereljetek vissza utamra!
Ne hagyjatok többé magamra!
A vasat változtassátok arannyá!
S a ti sót síró gyermeketek.
2019.05.27 K.V.