Kérgemben (Tarcsi Évának ajánlva!)
Kérgemben érzem.
Mint egy váratlanul elpusztuló
ismeretlen faj utolsó példánya,
úgy haldoklik bennem a közös emlék.
Nyirkos kövek közt
mécsekből pislákoltak lángok.
Füstölőkből szabadult füsttömbök
mutatták utad.
A folyó öblének tükrén tűnt elő arcod.
Mosolyogtál.
Szelíden oldódott képed a vízben.
Megfoghatatlan látvány:
az ébredő est első ásításakor
a fényhajó elég.
Ott a szigetcsúcson!
Remeg a fákon milliárd levél,
lobog a láng,
sürget az ég,
borong a tér,
hang a kezdet és a vég.
Ki látta se hitte el,
megfáradt lelked
gólya vitte el.
2018.05.27 K.V.