Kérgemben (Tarcsi Évának ajánlva!)
Kérgemben érzem,
mint egy váratlanul elpusztuló,
ismeretlen faj utolsó példánya,
úgy haldoklik bennem a közös emlék.
Kövek közt gondosan elhelyezett
pislákoló tüzek – füstölőkből
szabadult tömbök
mutatták az utad.
A folyó tükréből
tűnt elő arcod.
Mosolyogtál,
szelíden oldódott képed a vízben.
Megfoghatatlan látvány:
az ébredő est
első árnyai alatt
a fényhajó elég.
Ott a szigetcsúcson!
Remeg a fákon
milliárd levél,
lobog a láng,
sürget az ég,
borong a tér,
egy hang a kezdet
és egy a vég.
Ki látta se hitte el,
megfáradt lelked
gólya vitte el.
2018.05.27 K.V.