Kivágom
Fürkészem őrület-tépte arcod,
amint fújod a kádat penészölővel!
Az ágyunkon heverve látom:
a sarkon sietve befordulsz
míg három vénasszony
köszön rád szürkés,
bor-áztatta nyelvvel.
Hideg verejték csorog.
Zsibbadó kezem szorítja
még meleg, puha párnád.
Érzem mihelyt sírsz.
A szoba falán, ott!
Mozgó, fekete pont.
Elordítom magam.
A gereblyét elhagytam valahol.
Felrémlenek vétektől kopogó csontjaim,
váratlan megfeszülő izmaim.
A seprű fordítva áll a sufniban.
Szívem hajol szíved előtt.
Kiásott, rozsdamarta fokosom
udvarunkon találom,
s azt a korhadó, csonka fát
a kedvedért végleg kivágom.
2019.05.11 K.V.