Nem az lettem
by on május 12, 2014 in Írás és Jel

Nem az lettem

Nem mélyült az arc s nem lett forró az ágy.
Elfeledem e merülést.
Hajad levágom.

Nem hajbókolnak már reggeli árnyak.
Már nem kötsz gúzsba,
elsuhansz tükröm előtt.

Kiütöm magam a lázálomból!

Az űr hideg távolságát ízlelem,
az ég-ígérő fa érdes kérgét.
Feljebb kúszom, kapaszkodom az égbe.
Előre tekintek az út mélyén tükröződő térbe.
Meredek terád. Magamra.

Ám mégis…

Ravaszul rászedtek, hízelgő ezüstillatok.
S mire feleszméltem,
Körbe zsongtak a fáradt csillagok.

2014.10.10 K.V.

2015 (c) Kobza Vajk - Minden jog fenntartva