Ostrom
by on október 7, 2019 in Írás és Jel

Ostrom

Homlokon apaságom verítéke
csordulva talajra hull. 
Magukba isszák föld-erek, 
e megnyílt, szent sebzett terek.
Várnak ősfalaim. Erőd vagyok?
Pedig igazán az ostromidőt sincs

erőm kitérdepelni.
Iramló inak íja csap,
torzult fejeket sebez.
Őshitet ad, ki kezembe rak
íjat, nyilat, aranyos tegezt.
Vértől ázott hajak
sem takarnak igazat.
Friss vászonnal terítenek
már a hanton kőágyakat.
Melegednek, 
vagy hűlnek tagjaink?
Időtlen fogyásban a hold.
Apadó, izzadó, omló falaim
lebomló csókjuk a holt.

2019.09.24 K.V.

2015 (c) Kobza Vajk - Minden jog fenntartva