Ostrom
Arcomon apaság verejtéke
csordul, talajra hull.
Magukba isszák föld-erek,
e megnyílt, szent sebzett terek.
Várnak ősfalaim. Erőd vagyok?
Pedig igazán az ostromidőt sincs
erőm kitérdepelni.
Iramló inak íja csap,
torzult célokat sebez.
Őshitet ad, ki kezembe rak
íjat, nyilat, aranyos tegezt!
Vértől ázott hajak
sem takarnak igazat.
Friss vászonnal terítenek
már a hanton kőágyakat.
Melegednek,
vagy hűlnek tagjaink?
Időtlen fogyásban a hold.
Apadó, izzadó, omló falaim
lebomló csókjuk a holt.
2019.09.24 K.V.