Az el nem súgott, titkos utat mutatják …csak úgy elsuhan felettem s feletted! Belénk bújva didereg, bensőnkben tekeregve mormolja kinccsel

Édes füst A pillanat nyála, mint alvadt vért oldotta fel szánkban az elévült időt. A kéz törhetetlen faág, titkokkal lengedező

Foszlás, dobbanás Fekete vitorlák húzzák a rozsdázó horgonyt a távolban felbukkanó lágy alak láttán. Tudják: meghal, aki tegnapba téved. Mély

Bűvölet Az éjjel, mint megkondult harang zúgón, fénybe lábadt kéjjel sötét mellkasomhoz ér. A daróc-szorított, szakadt szíveket holdtalan-e ilyentájt gyógyítani?

Mely kavics éj-koromfekete lett Homályos, frissen meszelt szobában fekszik. Talán ő már nem az apám. A téboly tépte arcú lény

Anna IV. Napra nap forgolódtam. Egyre késve hunytam, míg végre varázstalanul, de csendesült a lak. Álmot zárva, függöny résein reggel

Apámért Ég fölötti okít sebbel-lobbal aritmiát. Ősöreg fátyol hasadt el a pillanatban és emiatt hihettem befejezetlennek őt. Úgy pattant jeges

Tovahengergetett sorsunk A sérült, hajlott, rozsdázó ágak nem halott tárgyak! Miképpen fa-nyelv vesztett, riadt, méla entitások állunk a felszakadt, cserzett

Veszteségek Veszteségek e cafatokra tépett, felzabált lélekkincsek. Nevezzük meg ‘mi gúzsba köt eme képtelen káprázaton! Csalfa fény imbolyog mélán e