Meztelen kullogás az elsötétült ég nyomán. Zaklatott gondolat öltöztet: idegen textúrát hord e szemlecsukásnyi évszázad. Valótlan iramlik belső képfolyamunk ártereibe, világtalan éhség. Az Egy álruhájába bújt kétség. Hét halálon keresztül kúsztunk idáig s eltelve körbetekint bennünk az iszonyat.
Milyen álom ez?
Mély.
Mégis, a mi mély álmunk álomtalan, súlytalan.
Kérdések helyett szólunk inkább: méz, sör érje ajkunk!
Végül a gyolcsot öltöttek köhögik fel kérdőn kínjaink:
Ki fájából rágja ki magát a fájdalom? Netán böjtté kéne öleljük haragjaink? Miért a megmeredés lágy idomok láttán és miért tüzel fel e kerekded virág? Van még ki várja, hogy ezüst fésűket lopjunk lobogó hajkoronákba?
Csupán az égtelennek nem nyílik meg a végtelen. Süket a válasszal. Ekképpen rejt titkon egérmúmiát a letapasztott vályogfal. De, van ki tudta a válaszokat…
Barlangba bújt kit ott ért elragadtatás. Holló vitte kenyerét, forrás oltotta szomját, majd két szelíd oroszlán kaparta sírva sírját.