Foszlás, dobbanás
Fekete vitorlák húzzák a rozsdázó horgonyt
a távolban felbukkanó lágy alak láttán.
Tudják: meghal, aki tegnapba téved.
Mély horgok tépődnek ki kacajodtól.
A horgolt test beteg szálai kiáltva foszlanak,
amint sejtek nyújtóznak fénylő eledelért.
Derengve világlanak át számolatlan,
rejtezni vágyott sötét fiókok a szív alatt.
Dobbanás. És újra dobbanás.
Átremegek pillanatról pillanatra.
Nem tudom volt-e élő,
ki előtt ennyire csupasz lettem volna, védtelen?!
Óvatos, meleg kéz indul rézsútos útnak
s holnapunkba átcirógat, amint elképzelem.
2025.07.31 K.V.